Van okom a félelemre az egyetemi élettel kapcsolatban?
Bejelöltem az ELTE-BTK-án két szakot, a TTK is egy szakot, plusz még a Pázmányos jogon és a Pécsi Tudomány Egyetemen is bölcsészkaron. Leginkább ELTE-BTK-ra szeretnék bekerülni, mert az passzol a leginkább hozzám és meg is fogott.
De mostanában hallottam elég érdekes dolgokat a BTK hallgatói önkormányzatáról, hogy ilyen undorító listákat gyártottak és Jobbikos haverjaik vannak. Ezenkívül az egyik tanárom, aki odajárt, mesélte, hogy volt, hogy az egész HÖK kiugrott Mallorcára bulizni.
De gondolom a többi egyetemen sem szentek a hallgatói önkormányzat tagjai vagy bárki más. Például valaki azzal jött, hogy mennyi beképzelt bunkó jár a Pázmány jogi karára, miközben a nyílt napon úgy állították be, hogy oda csak angyalok járnak.
Nyilván a fent említett egyetemeknek elég magas a színvonaluk, de nem igazán tudom, hogy mi a helyzet a helyi egyetemi élettel. Mert hiába jó az oktatás, ha közben ki akarok ugrani az ablakon a többi diáktól.
Ez mindig is kétségbe ejtett, hogy ilyesmire képesek egyesek saját embertársaikkal. Aztán lehet, hogy ez abból származik, hogy én nem lennék képes ilyesmire, meglopni őket, mert ez nem több, mint lopás. És sajnos nem csak ezen a területen van ilyesmi jelen. :( Az élet igazságtalan, de bevallom előbb keresztül teszem magamat azon, hogy valaki kirabol az utcán, mert nincs mit ennie, mint azon, hogy egy pillanatra se vagyok biztonságban attól, hogy olyanok, akiktől elméletben támogatást kéne várnom, átvernek és megkeserítik az egész életemet.
Ráadásul kevés lehetőség van arra, hogy lehessen ez ellen tenni, de egyszerűen nem tudom elviselni, hogy hagyjam ezeknek a vérszívást szabadon. Az is bűnös, aki nem tesz semmit!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!