Ez nagyon nehéz lenne a középiskolában?
Ahova én menni szeretnék, ott van töri (gyűlölöm), biosz (utálom a tanár miatt), informatika (jó vagyok, csak nem ajánlják), fizika (szeretem, az megjelölöm, csak nem elsőnek), matek. Matekot választanám, haladó emelt angollal, de nagyon félek, hogy nagyon nehéz. Minden évben matekból minden jegyem 5-ös volt, kivéve ötödikben becsúszott egy 4-es, meg 2 hete is egy, mert belebonyolódtam az összeadás-kivonás-szorzás-osztás, mert 10 tagból állt... Németet, franciát és angolt tanulok. Németet suliban, franciát választhatóan suluban, angol külön tanárnál. A külön tanárom ott tanít, ahova mennék, ő azt mondta, hogy franciát ne válasszak. A németet nem szeretem, az angolt igen. Az angoltanár fel tudna készíteni, azt mondta. Úgy gondoltam:
1. Emelt matek - haladó emelt angol
2. Emelt matek - haladó emelt német
3. Valahogyan fizika, még nem tudom.
Nagyon nehéz lenne?
Ha azt kérdezed, hogy melyik tagozatra jelentkezz, akkor tudomásom szerint nem lehetsz egyszerre két tagozaton.
Vagyis megjelölheted ezeket a tagozatokat egymás után, de felvenni csak egyre fognak. Gimnáziumban nincs ún. "szakpár".
Még olyan van, hogy az egyik idegen nyelvet mindenképpen több óraszámban tanulod, mint a másodikat. De ez tagozat nélkül is így van kötelezően.
Tagozaton nem lehetsz például Emelt matekos ÉS Emelt angolos. Csak Emelt matekos ÉS az angolt tanulod több óraszámban a második nyelvhez képest - de ez már nem nyelvi tagozat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!