Felvettek a Pannon Egyetemre mechatronikai mérnök hallgatónak, olvastam az egyik levelükben, hogy az első héten szintfelmérőket írunk (matek, fizika, kémia). Ezeknek mi a jelentőségük?
nálunk annak idején csak matek és fizika szintfelmérő volt.
Számítógép előtt történt, látod a feladatot, az előtted lévő papíron kiszámolod, majd bejelölöd a helyes választ a 4 közül, a végén kiírja a százalékos eredményt. Tippelni is lehet, szóval igazán nagy jelentősége nincs.
Indulnak ilyen felzárkóztató kurzusok matekból és fizikából, és ez a szintfelmérő szerintem csak arra jó, hogy el tudd dönteni magadban, hogy szükségesnek tartod-e, hogy járj ilyen felzárkóztató kurzusra is, vagy sem. Olyat nem hallottam, hogy bárkinek kötelezővé tették volna, hogyha pl. 50% alatt teljesít, akkor járnia kell. Ezt mindenki maga dönti el.
Meg persze meg akarják ijeszteni az elsősöket, hogy vegyék komolyan a matek/fizika tanulását. Ami egyrészt jogos is, másrészt viszont lássuk be, ezek a tesztkérdések nem mindig azt a tudást mérik, amire neked ott matek/fizika előadásokon majd szükséged lesz.
Vagy hiába írod meg 100%-ra a matek vagy fizika szintfelmérőt, semmi előnyöd nem lesz, hiszen rengeteg új dolgot kell megtanulni már első félévben is.
Sokat segítettél, köszi.
Azt még leírnád, hogy mikor volt az az "annak idején"? :)
én 2009-ben jártam PE MK-ra. kb semmi jelentőssége se volt. max akinek megvolt 50% a matekon, az kapott 5 plusz pontot az első ZH-ba. ha jól emlékszem, a kar átlaga kemény 8 % volt. szóval ilyen szintűre kell számítani. :-D
persze azóta lehet már változtak a dolgok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!