Mi értelme van a doktori fokozatnak?
Néztem pl. az ELTE-BTK-t
3 év alapképzés, 2 év mesterképzés, és ezután lehetséges még 3 év doktori fokozat.
De ez miben tér el a mesterképzéstől? Mit tanulnak ilyenkor még 3 évig?
Igen Magyarországon Dr-t kapsz. (nem összekeverendő a dr-rel, amit a jogászok, orvosok, gyógyszerészek kapnak.)
A fizetésed magasabb lesz, egy kicsivel. De igazából ez magas vezetői pozíciók betöltéséhez szokott feltétel lenni.
De aki Ph.D-t csinál, az általában nem a majdani munkahelye miatt teszi, mert alapjában véve, nem éri meg. Ez a legmagasabb tudományos fokozat, aki kutató akar lenni, annak érdemes megcsinálni. Ph.D alatt az illető kap még némi magasabb szintű oktatást, de itt már az önálló tudományos munkán van a hangsúly. Valamilyen témában kutatást kell folytatnod, majd az eredményeidet egy doktori disszertációban összefoglalni. A Ph.D ezen disszertáció megvédésével zárul.
De ahhoz hogy valaki bekerüljön Ph.D-re, már egyetem alatt is tenni kell valamit, konferenciákra járni, TDK-zni, etc.
Szia!
Én jogra járok (ami ugye MA képzésnek felel meg...), én egyetem után tervezem hogy maradok PhD képzésen. Most TDK-t írok (ami majd a doktori felvételinél jelentkezésemnél pontot fog adni), igazából nekem az az ambícióm, hogy később a karon szeretnék maradni, és kutatni, oktatni, publikálni. Szóval én nem ügyvéd, ügyész, bíró szeretnék lenni, hanem majd egyetemi tanársegéd-adjunktus-docens stb. Az maradhat egyetemen tanítani többnyire aki már elkezdte a doktori képzést. Fizetés magasabb, és egy meghatározott területen ismertebb az ember, saját kutatást végez, hipotézist állít fel, publikál és hasonlók. Annak érdemes doktori képzésbe kezdenie, aki szereti azt amit tanul, szeretne jobban elmélyülni azon belül egy témába (pl. én jogon belül a jogelmélettel/jogszociológiával szeretnék később foglalkozni). Az én szemszögemből, ugye jog után dr. X.Y leszek, doktori képzés után meg PhD. X.Y lesz a nevem :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!