ELTE kémián milyenek a vizsgáztatók?
Semmi baj, ne aggódj, én is így voltam ezzel. Az ELTE szervezetén belül van egy menekülőút.
Leírom mit kell tenni:
1. állomás: nézd meg az első jegyeid, kb. november elején túlleszel az első ZH-kon. Ha sok tárgyból buktál, érzed, hogy vannak kurzusok, amin nem lehet átmenni és emiatt nem lehet diplomához jutni, tökéld el magad, hogy ELMÉSZ ONNAN. Ha minden ZH-d megvan, jól érzed magad, úgy érzed "célba értem", akkor semmi gond, maradj. Nem kell második állomás.
2. állomás: válaszd ki, hogy mit akarsz tanulni kémia helyett. Erre van pár hónapod. Január elején add be oda a jelentkezésed, lehetőleg ELTE-n belül, maximum másik karra menj.
3. állomás: ha kevés a kiválasztott helyhez, helyekhez a pontszámod, akkor új érettségi kell még most ősszel vagy tavasszal.
4. állomás: a 2. félévben csupa olyan kurzust vegyél fel, ami a kiválasztott helyen kötelező.
5. állomás: felvesznek, szeptemberben más szakon kezdesz és van egy nagyjából 1,5 félév előnyöd.
Én is így csináltam. A második félévben a másik szakra tanultam 49 kreditért. Amikor felvettek, az elején meghúztam (47 és 54 kredites félévek) és 2 év alatt megvolt az alapdiploma. Kémián nem lett volna ma sem.
Bármi nem érthető, csak írj :)
Az elején... mindjárt megpróbálok visszaemlékezni mi volt nehéz.
Az jó taktika, hogy megnézed az oktató korábbi osztályzatait. Ha a nevére rákeresel, kurzushonlapokat keresel, sokszor meg lehet találni, hogy a kurzusain milyen arányban osztogattak elégteleneket.
A laborok durvák voltak. Valahogy nem azt kaptam amit vártam, némelyik maratoni hosszú volt. Valami pénzzel kapcsolatos vita is rémlik.
Szervetlen kémiából voltak nagy buktatások.
Nem ugrik be melyik laborgyakorlat volt (szerves vagy szervetlen), de csak akkor mehettünk be laborra, amikor sikeresen megírtunk egy dolgozatot. Abból vérengzés volt, de pontos bukásarányra nem emlékszem.
Meg akartam keresni neked azokat az interneten szabadon elérhető oldalakat, ahol a mi tömeges bukásaink nyoma látható. Sajnos egyet sem találtam, mindent leszedték. A sikeres vizsgák eredményeit persze nem törölték le :)
A matekot jobban ismerem, mint a kémiát, majdhogynem friss az élmény. Onnan is menekülni kell.
Igazából mi az, amivel foglalkozni szeretnél?
Én ráébredtem és találtam annak megfelelő, normális helyet.
Ha leírod mi érdekel, lehet lenne pár javaslatom.
Matekról láttam egy jó blogoldalt.
Megkeresem és linkelem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!