Példa: van 300 pontom és azt írom be elsőnek, ahol 300 pont a határ, de az adott szakra csak mondjuk 20 embert vesznek fel, viszont jóval többen is elérték a min.300 pontot akkor sorrendet készítenek és csak az első huszat veszik fel?
Jó akkor leírnád nekem, h hogy mi van akkor ha a 19. versenyzőnek van 305 pontja, majd az utána következő 302 ponttal legalább 10-en rendelkeznek?
Mert szerintem nem fogják felvenni pluszba embert, hanem akkor 305 pont lesz a határ és 19 emberrel indul el a képzés.
Egyébként a kérdezőre értettem, ha félreérthető lettem volna.
Kb. naponta megkérdezi valami hülye.
De.
Félreértelmeztem a kommentedet, mert úgy értettem, ahogyan sokan félreértették a rendszert már itt (na lám, már én is ezekből indulok ki, annyi ilyen hülyeséget olvastam már itt), hogy nem a ponthatárt emelik, hanem az csak úgy van, és attól függetlenül döntenek még emberek felvételéről.
Mea culpa, annyit még hozzátéve, bár csak apróság, hogy a pontegyenlőtlenségek miatt ugye nem feltétlen a 19ediké lesz a ponthatár, mert azé még mindig lehet ugyanaz, mint a 23é, hanem a legkésőbbi olyan embernek, akinek már magasabb a pontszáma.
Megértelek, én se véletlenül vagyok kiakadva, mert olyanokat össze tudnak hordani, h nem is értem honnan szedik össze.
Az apróságot meg vágom, ez alap, csak nem akartam bonyolítani, egyeseknek így is magas.
00:45
egy újabb sötét...
Nem erről szólt a kérdés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!