Mi a különbség a szakközépiskola és a gimnázium között?
Szakközépiskolában kifejezetten egy szakmára készítenek fel,vagy az adott körön belül tanulod a tantárgyakat,igaz,hogy matek például egy egészségügyi szakközépben is van.Kevesebb az elvárás annyival szerintem,hogy nem kell magolnunk annyit,meg nem az a lényeg,hogy ötösök legyünk,hanem elérjük a 3-ast,4-est,de persze van sok ötös tanuló is.Ez az ötös,ami a mi szakközépünkben ötös,az lehet,hogy egy gimnáziumban 3-as vagy 4-es.A nyelv itt is rettentően fontos,ahogy a gimnáziumban.Óraszámról fogalmam sincs,egyik volt általános iskolás osztálytársamnak 9.-ben szakközépben(ilyen művészetiben) 9-8-7 órái voltak naponta,nekem egészségügyi szakközépben 7 volt a maximum és 6 a legkevesebb egy nap.Érettségi ugyanaz,mint a gimiben,ugyanolyan értékű.
15/L
A gimnáziumok általában humánból erősebbek (kivéve a reál gimik), a szakközepek pedig általában reálból erősebbek. A szakközépiskolák viszont humán tárgyakból gyengébbek, és sokszor reál tárgyakból is azok. De vannak gyenge gimik is, tehát nem lehet így általánosságban elmondani semmit.
Annyi bizonyos, hogy a szakközépiskolában tanulsz valami szakmai tárgyat is, amit később folytathatsz, és csinálhatsz technikusit.
Ja és elfelejtettem írni,hogyha gimnáziumba mész,akkor az azt feltételezi rólad,hogy tovább szeretnél menni egyetemre vagy főiskolára.Sokkal jobban felkészít a gimi egy főiskolára vagy az egyetemre,mint a szakközép.Igaz,hogy szakközépből is bejuthatsz egyetemre,főiskolára.
előző voltam(15/L)
Hát én egészségügyi középsuliba jártam, és ami nálunk 3-as szint volt, az a város legjobb, legelitebb gimijében kb. 5-ös... Én innentől kezdve nem adok azokra, akik fikázzák a szakközepeket. Jah meg itt sem egy dolgot tanulsz, mert nálunk ugyanúgy van minden tantárgy, csak még pluszba voltak egészségügyisek pl. gondozástan, ált. lélektan stb..
Óraszám ugyanannyi, annyi, hogy gimiben később vehetsz gel faktot, és azt magasabb óraszámba tanulod. Nálunk ilyen nincs, csak ki lehet választani melyik 2 természettudományis tárgyat folytatod, mivel az összessel kezdünk. Érettségi meg ugyanaz, hiszen az központi.
"Szakközépben a tanár gondolkodik helyetted is,gimiben mindent magadnak kell megoldanod,ami azért jó mert így felkészülsz egyben a kinti életre is"
LoL
Erre a töri tanáromat tudom felhozni. Azt mondta, hogy nem tudja miért lenne jobb egy gimi mint egy szakközép. A városunkban van egy elég jó gimi.(a megyében ismert)
Viszont a szakközepünk se rossz. Tehát a tanár is és a fia is abba a gimiben tanult. És rájött arra, hogy még a szakközép nehezebb. Ugyanaz az elvárás, ugyanazt tanítják, ugyanabból a könyvből, csak annyi különbséggel, hogy nálunk még szakmai anyagot is kell tanulni, ami azért nem olyan könnyű. Amúgy ez egy műszaki iskola.
leginkább az a különbség, hogy szakközépben tanulsz egy szakmát is, így ha már akkor tudod, hogy mi akarsz lenni, akkor érdemesebb lehet egy jó szakközépbe menni, akár továbbtanulás szempontjából is. A gimiben meg még nincs így eldöntve, hogy konkrétan melyik szakma felé akarsz elmenni, max az irányultság (hogy pl. elmész spec. matek szakra heti 7 matekórával, vagy nyelvszakra nem tudom hány nyelvórával, vagy ilyesmi). Érettségit ugyanazt írja mindkettő típusú iskolába járó emberke, az óraszám is általában kb. azonos szinten mozog, a nyelvek oktatása is iskolafüggő inkább, mint iskolatípusé.
Mivel a gimi több fajta továbbtanulási irányra készít fel, ezért ott általában szélesebb körű az oktatott anyag, mivel meg a szakközépben már megvan az irány, ott ezért abba jobban belemennek.
Általában azt szokták mondani, hogy egy jó szakközép lehet olyan jó színvonalú, mint egy jó gimi, de vigyázni kell, mert az átlagos szakközepek szintje viszont gyengébb az átlagos gimiknél, és a gimik között vannak elitek, amik viszont überelik a jó szakközepeket is (pl. az olyan tehetséggondozó műhelyek, mint a Fazekas vagy a többi spec. matekos képzést adó gimi).
Egyébként a kérdéshez hozzászólva még azt is vedd figyelembe, hogy baromira nem számít hogy mibe jársz, ha továbbtanulsz. Egy gyenge szakközépbe jártam Pesten, és a Műegyetemre mentem. Felvettek, mert nem nehéz bekerülni. Logikus lett volna, hogy lazán kibukom mert rossz a felkészültségem (fizika órákra be sem jártam, helyette az udvaron kosaraztunk - lógtunk). Ehelyett az egyik legjobb vagyok az évfolyamon, megyek ki külföldre jövő félévben, stb.
Tehát nem igazán van jelentősége, hogy milyen suliba jársz, mert egyetemen úgyis újra megtanítanak mindenre!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!