Szerintetek milyen a Reménység Két Tanítási Nyelvű Keresztény Általános iskola Kispesten?
Tudom, hogy elég későn, de azért leírom. Most fogok elballagni az iskolából, és nagyon nem szeretnék! Hihetetlenül jó a közösség is, és a tanárok is teljesen megértőek, és kedvesek. Az az iskola a második családom, és tőlem ezt hallani igen ritka. Református vagyok, a hittantanárok is nagyon szerethetőek. Mind a katolikus,evangélikus,baptista, és református hittannál. Havonta járunk templomba külön a felsővel, illetve az alsóval. A programok is nagyon jók. Ősszel szokott lenni a "Kertünk kincsei kiállítás", illetve a "Szüreti mulatság" is. Az előadásokat, műsorokat a tanárok eredményesen, igényesen tervezik meg, illetve a tananyagot minden tanár helyesen, és könnyen megtanulhatóan leadja. Segítséget is kap az a gyerek, aki nem érti. Szakkörök közül bőven lehet választani. Ha a gyermeknek elég tehetséges a hangja, még az iskolai énekkarba is bekerülhet, amit az iskola úgymond "fő" énektanára vezet. (Azért mondom így, mivel ő régebb óta tanít, viszont jött egy másik énektanár, de ő inkább alsós napközis :)) A hitoktatás is remekül folyik, és eredményesen. Egy héten 2 hittanórája van a gyerekeknek, és a tanárok viccesen, kicsit szigorúan, de leadják az anyagot úgy, hogy megértsük. A gyerekek véleményét a tanárok rendesen meghallgatják, és hogyha értelmesen, indoklással elmagyarázza a gyerek a VALÓSÁGOS, IGAZI indokát, akkor akár még egy hét felmentést is kaphat egy dolgozat alól, hogy rendesen tudjon készülni. Teszem fel, ha ez éppen mondjuk családi probléma miatt nem sikerült ezelőtt. Az iskola Diákönkormányzata vagyis a DÖK szinte havonta-kéthavonta hirdet terepnyüvő túrákat, amire 4.-5. osztálytól lehet jelentkezni (azért, mivel lehet, hogy egy ennél fiatalabb nem bírná a hosszt amit leteszünk a Budai hegyekben, mert általánosságban olyan 12-18 km-t teszünk meg.Többet nem igazán, kevesebbet ritkán.) Ennyi lett volna. :) Leírtam, hátha valaki rátalál erre a válaszra, aki szintén érdeklődik.
14/L -aki imádja ezt az iskolát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!