Kommunikáció szakosok! Írnátok pár sort arról, hogy abban a suliban, ahol tanultok, milyen a szak?
Én kommunikáció szakon diplomáztam a Kaposvári Egyetemen 2004-ben, kommunikációs szakember lettem. Nem dolgozok a szakmában, a másik diplomámmal helyezkedtem el, ami a tanító.
A mi iskolánkban nagyon erős, színvonalas volt a képzés, nehéz is volt a két szakot együtt csinálni.
Sokféle tantárgyunk volt, színes volt a képzés. Tanultunk sajtótörténetet, műfajismeretet, sajtónyelvet, retorikát, politológiát, médiaszociológiát, állam- és közigazgatási ismereteket. Harmadéven szakosodni lehetett(újságírás, televíziózás, rádiózás).
Nyaranta gyakorlatra mentünk, az első nyáron (másodév után) írott sajtóhoz, egy általunk választott újsághoz. Aztán aszerint választottunk gyakorlati helyet, hogy melyik irányba szakosodtunk.
Két igazolatlan hiányzás volt megengedett egy félévben minden tantárgyból.
Naprakésznek kellett lenni a világ és Magyarország eseményei kapcsán.
A suliban működött helyi újság, rádió és tévé is, amiket mi szerkesztettünk.
Akik valóban ezzel akartak foglalkozni, azok komoly alapokat, széles tudást szerezhettek itt. Én nem szeretnék az életemben ebben a közegben dolgozni, mert a tanítás vált hivatásommá, abban találtam meg az örömet és a kiteljesedést.
Második vagyok:
Ezek szerint sokat változhatott a képzés 7 év után. Nem is gondoltam volna, mert az én időmben valóban erős szaknak számított és épp elég volt helytállni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!