Kevés-e a következő félévre 33 kredit felvétele, ha az elsőben csak 15 jött össze?
Ha rám hallgatsz felveszel többet. És igyekszel minél többet megcsinálni.
Én is így voltam annó, csak 16 kr sikerült az elsőben, utána csak 30-at vettem fel. Utána is csak 35 körül 35 megint most 5. félévben 37-et. Emiatt 6.félévre 57 kreditem lesz... Tehát sok. Nem szabad elaprózni. Jó mondjuk sok előtanulmány miatti elmaradás volt, de ha most kezdeném már másképp csinálnám...
Igyekezni fogok, de ha egyszer úgy hirdetik meg az órákat, hogy ütközés miatt be se tudnék járni, akkor felesleges felvenni. Az a baj, hogy elhasaltam egy csúszótárgyon, amit nem indítanak keresztfélévben, úgyhogy én mindenképp csúszok egy évet, és most egy csomó ráépülő tárgyat nem vehetek fel. Így nehézkes összekaparni a krediteket, de próbálkozom.
Téged nem soroltak át költségesre? Úgy félek, hogy akkor is megteszik, ha meglesz a 30 kreditem 2 félév alatt :S
Nem soroltak át pedig épphogy meglett a 30 kredit. Ha egy tárgyat bukok akkor már nem lennék egyetemista.
Nem soroltak át a ratyi átlagom ellenére sem. Voltak nálam sokkal bénábbak is. Persze azért 1 év után ottvolt a zabszem a seggemben, de jó lecke volt. Ezért mondom, már másképp csinálnám a dolgokat.
Azon meg ne izgulj, hogy nem tudsz bejárni. Ez egyetemen alap, ha meg elbuksz egy ilyen épülős tárgyat akkor végképp.
Nekem első félévben a TO (!!!!) vette fel úgy az óráimat, hogy 2 tárgy ütközött.
Én elbuktam első félévben a matekot azért halmozódott, arra rögtön 4 tárgy épül...
Ebben a félévben volt olyan hogy egyszerre 3 órán lehettem volna, de a 2 szinte mindig minimum votl ami ütközött. Ehhez most szokj hozzá, és ez ne gátoljon abban hogy felvedd a tárgyakat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!