BME gépészmérnök szakon, csak fiúk vannak, vagy azért elvétve lányok is? Egy csoportban kb. mennyi? L/19
Én nem Pestre járunk, de gépészkaros vagyok, itt kb. 3-4 lány van egy csoportban. Illetve volt, mert most már vagy egyedül vagyok, vagy ketten. Ez órától függ.
Amúgy a legjobb buli egyedül lánynak lenni a csoportban. Én imádom. :) Ha bebizonyítod, hogy nem csak egy csinos pofi vagy, hanem van mögötte tudás is, tiéd a világ.
Szerintem csak jól jársz. Bár készülj fel arra, hogy nagyon nehéz. :)
Hála a jó égnek, a fiúk teljesen máshogy állnak bizonyos dolgokhoz, mint a lányok. Szívesebben segíteni, nem fojtják meg egymást egy kis kanál vízben, nincs kibeszélés. Ha kell valami vizsgára, ideadják és nem kezdenek el taktikázni, hogy most akkor nekem lehet, jobb vizsgám lesz, mint nekik. Szóval könnyebb velük. :)
Vannak lányok is :)
Én infóra jártam, kimondottan élveztem, hogy a kevés lány egyike vagyok. Egyrészt mert soha nem bírtam a lányos dumákat, pletykákat. Másrészt mert mindig akadt, aki segített, ha tanulni kellett. Mindig akadt, aki körbeudvarolt. Szép, nem szép, ez jó érzés az embernek.
Szóval ne félj, jó lesz az :)
Szia, most vagyok elsős BME gépészen, vannak lányok is. Nem túl sok, de néha lehet őket látni azért :) De fel kell kötni eléggé a gatyát, arra készülj, ha van még kérdésed szivesen válaszolok!
Üdv
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!