Ha újrajelentkezek államira úgy hogy jelenleg is tanulok ott és felvesznek akkor első féléves leszek vagy úgyanúgy folytatom mintha misem történt volna?
Jelenleg önköltségesen vagyok egy szakon és újrajelentkezni akarok ugyanoda csak államisra (ugyanaz az egyetem és ugyanaz a szak, elte gtk-n vagyok) és ha felvesznek júliusban akkor első féléves leszek vagy ötödik féléves? (Most fejeztem be a harmadik félévem és a negyediket úgyanúgy megcsinálnám)
Azt tudom hogy be lehet számítani az eddig elvégzett tárgyakat viszont azért örülnék ha első féléves lennék (az az a kötelező tárgyaim azok lennének amik első félévben) mert az első kettő félévem nagyon elcsesztem és csak a harmadikra szedtem össze magam.
Előre is köszi a válaszokat
Én ezt csináltam az orvosin, és megszívtam, mert volt kurrikulum változás és 1 tárgynál nem fogadták el a kreditàtvitelem. Így állami finanszírozásba kerültem, de plusz 1 évet buktam egy nevetséges dolog miatt.
A tantervnek mindenképp nézz utána, mielőtt kiiratkozol, majd újra be.
#2-es azt hogy erted hogy buktal egy evet emiatt? Nem tudtad felvenni azokat a targyakat amiket amugyis felvennel + azt az 1-et amit nem fogadtak el? Meg amikor ezt csinalja valaki akkor mi menete a kijelentkezesnek? Marmint ugy ertem hogy most jelentkezek februarban ujra, a negyedik felevet megcsinalom aztan juliusban amikor megmondjak hogy felvettek-e vagy sem utana jelentkezek ki vagy azelott kell mielott felvesznek?
#1 köszi a valászt.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!