Egyetemi beadandó dolgozatnál mi minősül egészen pontosan plágiumnak?
Sziasztok!
Egyetemistaként a jövőben egészen biztosan be fog következni, hogy valamikor az évek során különböző beadandókat, házi dolgozatokat, szakdolgozatot, stb.-t kell készítenem.
Tisztában vagyok a plágium fogalmával, tudom, hogy nem szabad úgy megírni egy beadandó dolgozatot, hogy más írását a sajátomnak tüntessem fel, de azért bizrosra szeretnék menni és olyanokat szeretnék kérdezni, akik már bírkóztak meg hasonló feladattal.
Az tudom, hogy ha egy szövegből szóról szóra idézek, azt idézőjelbe kell tenni és fel kell tüntetni a forrást.
De mi a menete a plágium elkerülésének egy terjedelmesebb, akár 20-30 oldalas esszé elkészítése során?
Azért járhat-e retorzió, ha egy műből egy gondolatmentet átfogalmazok vagy a saját szavaimmal írom le, de a bekezdés végén lábjegyzetben jelölöm, hogy az ötlet magja honnan származik?
Kivédhető a plágium ha egy esszében minden bekezdés után mindig lábjegyzetbe beírom a hivatkozott művet?
Kicsit tartok az ilyen beadandókról, mert bár képes vagyok egyéni véleményt kialakítani, alapvetően a tanulással sincsen bajom, mert ha komolyan veszem és szakítok időt rá, akkor jó a tehertűrő képességem ilyen téren, viszont néha nehéz megbírkóznom azzal a gondolattal, hogy hogyan is tudnék megírni egy összefoglaló tanulmányt egy kérdéskörben, úgy, hogy egyáltalán nem vagyok szakember, nincsenek gyakorlati tapasztalataim és gyakorlatilag csak forrásokból tudok táplálkozni ilyen téren.
Előre is köszönöm annak, aki végigolvassa és tud adni pár tanácsot vagy esetleg személyes tapasztalatot, hogy ő hogyan is ugrotta meg az ehhez hasonló feladatokat.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Igazából két külön értékről van szó. "Hasonlóság" (Similarity) és plágium.
Ezt a kettőt nagyon sokan összekeverik.
1. Similarity (Hasonlóság)
Ez minden, amit máshonnan veszel át. Ahogyan a #1 fogalmazta. Nem saját gondolat és nem általános ismeret.
2. Plágium
A helytelenül, vagy egyáltalán nem citált Similarity.
*****
Elkerülhetetlen, hogy olyan dolgokat írjon az ember, amit már más is leírt. Sőt, a szakdolgozatnak egy jelentős része a második fejezet, azaz az irodalmi áttekintés, ami pontosan erről szól, hogy az adott témában már létező anyagokat ismerteted.
Ezek azok, amik növelik a Similarity értéket.
Szakdolgozatnál ma már (korábban magasabb érték volt, amíg a TurnitIn be nem vezette, hogy ki lehet szűrni a bibliográfiát/referencialistát) olyan 5-15% közötti érték a jó.
Sima dolgozatoknál nem szoktak rá annyira szigorúan figyelni, de azért 50% felett ne igazán legyen itt sem.
*****
A Plágium, ahogyan már említettem, az a Similiarity, aminek a hivatkozása hiányzik, vagy tartalmilag helytelen.
"Kivédhető a plágium ha egy esszében minden bekezdés után mindig lábjegyzetbe beírom a hivatkozott művet?"
1. Nem biztos, hogy lábjegyzetes hivatkozási szabványt kell majd használnod. Sokkal gyakoribb (és egyszerűbb, tehát jobb) a szövegközi.
Rengeteg hivatkozási szabvány létezik:
APA, AMA, Chicago, Harvard, Vancouver, MLA, IEEE, CSE, Bluebook, csak hogy pár gyakorit megemlítsek, de a számuk többszáz.
Ezt konkretizálni mindig az adott professzor, illetve a szakdolgozat kapcsán a kari szakdolgozati útmutató fogja.
2. Nem biztos, sőt, hogy bekezdésenként elég hivatkozni! Átlagosan (teljes szövegek méretéből visszaosztva) minden 70 szóra jut egy hivatkozás.
Viszont 70 szó, akadémiai környezetben, csak 2 mondat, esetleg 1 hosszabb.
*****
Citálni mindig adott tartalmat, kifejezést, információt kell. Egyáltalán nem ritka, hogy egy mondaton belül is 2 vagy 3 forrásmegjelölés található.
Három dologra kell figyelni minden esetben a hivatkozásoknál:
1. Megfelelő forrástípus eldöntése
A forrás lehet könyv, könyvfejezet, tanulmánykötet, tanulmány, blog, videó, hangfelvétel, prezentáció, konferenciaanyag, jelentés, weboldal, szakdolgozat, újságcikk, magazin cikk, preprint, adathalmaz, stb-stb... van még pár.
Mindegyiknek más információs követelménye van a referencialistában.
2. A szabványnak megfelelő formázás
Mindegyik szabványban, minden forrástípusnak meg van határozva, hogy melyik elem jön melyik után; hogy dőltbetűs-e; hogy szabad-e/kötelező-e rövidíteni; hogy pont, vessző vagy csak szóköz van közöttük; hogy normál vagy szögletes zárójelbe kell-e tenni.
Ezek a fent említett dolgok még nem problémásak alapesetben (bár a 2. pont kicsit trükkös).
-----
3. Információhelyesség (PLÁGIUMVESZÉLY!)
Figyelni kell arra, hogy a kért információk mindig helyesek és valósak legyenek! Az elgépelés sem megengedett!
Ennek az elve a régi időkre vezethető vissza, mikor a tudományos munkákat manuálisan ellenőrizték.
Ha az volt leírva, hogy a "The Lancet (1939) Volume 233, Issue 6041"-ben található a forrásod, akkor szépen előkeresték, és megnézték valóban azt írta-e a forrásod amit állítasz.
Ha igen, akkor nincs gond.
Viszont ha nincs is ott, mert például az Issue-t elrontottad és nem 6041-ben, hanem valójában a 6021-ben van amit felhasználtál...az plágium.
Értelemszerűen nem ellenőrzik végig, hogy "na, ha nincs ott akkor hol lehet".
Hiszen te azt állítottad, hogy ott van a 6041-ben, ők megnézték és nincs, tehát félrevezető, hamis helyadatot adtál; ezáltal sérül az akadémiai integritás; valamint az általad leírt tartalom is megkérdőjelezhetővé válik, azáltal hogy a forrás nem található a megadott helyen.
*****
Jelenleg röviden ennyi.
Ha kell még segítség, vagy van további kérdésed, írd le nyugodtan, válaszolni fogok (lehetőleg itt, nyilvánosan a kérdés alatt, nem privátban).
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!