Hogyan virágoztassam fel az iskola gazdaságát?
Figyelt kérdés
Az iskolában elindultam a miniszterelnök választásokon és hát fűt fát megígértem az iskolának aminek következtében, hatalmas többségem lett a diáktanácsban, jóval 2/3-a fölött, a diáktanács meg is választott miniszterelnökke, és a választások után 2 nappal az igazgató is kinevezett Miniszterelnöknek, ezáltal kormányt alakíthattam, a hatalmas többségemet látva hamar rájöttem, hogy könnyen képes vagyok módosítani az iskola alaptörvényét, de hogy még könnyebben elfogadhatóvá tegyem-e módosításokat ehez egy ürügy is kellett, na de nemrég elkezdődött egy nagyobb felujítás az iskolában, és az emiatt keletkezett káosz és zűrzavarra hivatkozva rendkívüli jogokat szavaztattam meg magamnak, ezekben töbnyire az állt, hogy fél évig a diáktanács beleegyezése nélkül is képes a kormány szabadon törvényeket módosítani, és a személyi szabadság jogok felügyelete is a kormány kezébe kerül, bőven megvolt ehez a 2/3-os többség, így tulajdonképpen ezekkel a jogokkal diktátorrá váltam, a jogokkal élve szinte azonnal betiltottam a szólásszabadságot, és az ellénzéki pártok működését, valamint megszavaztattam, hogy a miniszterelnöki és az igazgatói posztot vonják össze, és így létrejött az elnöki poszt, de az igazgatói tisztség megmaradt, azonban az igazgató szinte összes hatásköre az elnök kezébe került, szóval amolyan formális, lényegtelen pozícióvá vált az iskolába, na de ezt követően elkezdtem gondolkodni, hogy milyen gazdasági intézkedéseket tegyek az iskolában, de nem jutottam egyről a kettőrema 09:42
1/1 anonim válasza:
Magyarul te egy sunyi, alamuszi, simliskedő, önmagáról irtózatosan sokat gondoló niemand vagy, akinek fin...ja sincs arról, hogy kellene alkotni, csak rombolni fog.
A hírneved múlandó, amint rájönnek, hogy minden szavad üres hazugság, a fejed fogják venni és viseled a hazugságaid következményeit és életedbe soha többé nem fognak rád bízni semmit sem.
Edd meg, amit főztél...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!