Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Manapság is azzal baszogatják...

Manapság is azzal baszogatják a szülők a gyerekeket, hogy ha rosszul tanulnak, akkor csövesek lesznek?

Figyelt kérdés

Engem speciel annyira átbasztak ezzel, hogy azért állok a csövesség határán, mert tanultam. Az emberek 90 százalékánál jobban tudom a magyart, a törtenelmet és a földrajzot. A matekot és fizikát az emberek 95 százalékánál tudom jobban, valószínűleg kis tanulással megírnám ötösre bármely mérnök szak matematika vizsgáját. És mire megyek vele? Semmire. Még azok a készségek se jók semmire, amiket a tanuláshoz társítanak. Azt mondják, hogy a verstanulás fejleszti a memóriát, mégse látom, hogy bárhol is hasznát venném a fejlett memóriámnak (jelentsen bármit is ez). A törtenelemről is szeretik elmondani, hogy nem csak évszámok magolásából áll, és egyet is értek vele, de még egy munkahelyet nem láttam, ahol értékelnék, hogy az összes munkatársnál jobban ismerem a múltbéli dolgokat. Sokkal inkább azt látom, hogy a 25 éves törtető picsából osztályvezető lesz, és annyit tud Kádárról, hogy politikus volt.


Szóval szerintem alá kellene íratni minden tanévben legalább egyszer a szülőkkel és a gyerekekkel, hogy az iskolában felszedett tudás ha nem is káros, de semmilyen összefüggésben nincs a későbbi sikerrel és karrierrel.


nov. 19. 22:06
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
100%

Szülőtől függ.

A mostani 40-50 éveseket persze, hogy ezzel cseszegettek, akkor egyébként volt is némi alapja. Akkoriban lehetett jobban érvényesülni diplomásként, még nem dobtak minden hülye után egyet.

Most vannak újabb, trendi gyermekpszichológiai irányzatok. Ott van pl. Vekerdy, a Sz.ard le az iskolát elvével (szó szerint ezt írta az egyik cikkében). Ő nagyjából ezt mondja, mint te, de szerintem az is extrém, amikor azt mondja, hogyha nem tanul a gyerek, hát majd megbukik, és legközelebb tanul belőle. Mert nem fog. Amelyik gyerek megbukik, annak az akkora kudarcélmény, hogy onnan nehéz már felállni. Ilyenkor szerintem elég csapnivaló az a szülő, aki nem avatkozik be.

Szóval én szülőként igyekszem megtalálni a középutat. Ha egy-két tantárgyból 3-as tanuló, nem dől össze a világ, de azért ne bukjon meg! De egyébként a mi neveltetésünk után nagyon nehéz ezt elengedni. Az meg a másik, hogy a gyereknek nem dolga bírálni a tanárt, a tananyagot. Lehet, hogy nem lesz rá soha szüksége, de ott, abban a pillanatban neki az a dolga, hogy megtanulja, amit feladtak neki. Tehát a gyerekek az iskolában megtanulnak feladatot teljesíteni, együttműködni, szót fogadni egy felettes egyénnek. Ami szerintem jó dolog.

És abban nincs igazad, hogy feleslegesen tanultad meg ezeket, mert megtanultál tanulni. A tanulás igenis fejleszti a memóriát, a szókincset meg még nagyon sok mindent.

Csak sokszor az iskola túltolja. Nagyon sokszor. Pl. amikor a tanár direkt olyat kérdez, ami benne sincs a könyvben.. Meg a gyerek hazaesik délután 4-kor és utána még tanuljon 4-5 órát a dolgozatokra, hát szerintem ez túlzás.

A fiamnak van olyan kretén tanára, ahol most már konkrétan a kettes a cél, és nem is érdekel, nem szidom meg érte.

nov. 19. 22:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
28%

"Szóval szerintem alá kellene íratni minden tanévben legalább egyszer a szülőkkel és a gyerekekkel, hogy az iskolában felszedett tudás ha nem is káros, de semmilyen összefüggésben nincs a későbbi sikerrel és karrierrel."


Nagyon igazad van. De ez egyrészt a tanárok érdekével ellentétes, másrészt össztársadalmilag nem elfogadott gondolat.

Akik valamilyen módon sikeresek az életben, azok ezt már úgyis tudják, akik meg nem, a többség, azok továbbra sem képesek elereszteni ezt a mentőövet.

nov. 19. 22:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
69%
Nem. Most azzal, hogy hajléktalanok lesznek.
nov. 19. 23:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
26%
Nem. Manapság azzal szokták, hogy ha nem tanulnak, akkor elviszi őket a rézfa$zú Kaleta Gábor.
nov. 20. 01:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
Mondjuk szerintem még jobb lenne, ha úgy alakìtanák az iskolai tananyagot, hogy hozzásegítse a tanulókat a sikerhez.
nov. 20. 07:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:

Hogy mások mivel b@szogatják a gyerekeket, nem tudom. Én nem szoktam ennyire szélsőségesen fogalmazni, mert ahogy te is írod, komolyan vehetetlen.

Én azt mondtam mindig is szülőként is és tanárként is, hogy minél jobban tanulsz, annál könnyebben dönthetsz arról, hogy mit szeretnél a későbbiekben csinálni - amivel ma is egyetértek. Ha valaki egy versenyistálló gimnáziumban színkitünővel végez, és utána úgy dönt, hogy elmegy három műszakba a szalag mellé, minden joga és lehetősége megvan rá, semmilyen hátrányban nem lesz másokhoz képest - viszont aki bukdácsolva, kegyelemkettesekkel tette le az érettségit, vagy még azt se, abból lényegesen nehezebben lesz orvos, ha a későbbiekben kitalálja, hogy mégis az szeretne lenni.

Ez természetesen teljes mértékben független attól, hogy valaki mennyire lesz önálló, sikeres vagy egyáltalán boldog ember.

nov. 20. 08:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
Az az érdekes, hogy azok a srácok, akik egy-egy területen kiemelkedően teljesítenek, de csak olyan négyes átlagúak, sok esetben többre viszik, mint az anyuka szeme fénye kislányok, akiknek a színötös bizonyítványát minden félév után kiteszik a facebookra
nov. 20. 18:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
Manapság azzal szokták, hogy ha nem tanulnak, akkor elviszi őket a rézfa$zú Lakatos Márk.
nov. 20. 18:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
Ha keresett szakmát tanulnak gimnázium/ egyetem helyett akkor nincs gond. Viszont aki betanitott munkában bízik az sokszor csalodni fog az életben jó eséllyel.
nov. 23. 09:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:

2006-ban az egyik lakásunkban aminek a konyháját kiadásra újítottuk fel, építették be a konyhabútort. Akkor suttogta el a vállalkozó, hogy az asztalosait zsebbe fizeti, havi 500 ezret. 2006-ban.

Nehogy már ne lehessen megélni a jég hátán is, ha az ember kapar rinyálás helyett

nov. 24. 04:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!