Lehetséges elkezdeni egy másik képzést szabadkreditekből/kredittúllépéssel és később beszámíttatni?
Jelenleg osztatlan tanári képzésben tanulok, ez a tanterv szerint 10 félév, azonban azon gondolkodtam, hogy szeretnék egy pszichológusi képzést is elvégezni. Az állam 12 félévet biztosít ösztöndíjjas képzésben, és képzésenként +10% ingyenes kreditet. A kredittúllépésért kreditenként fizetni kell.
A pszichológia szak önköltségesen kifejezetten drága, + a tényleges praktizálásig (ami nem asszisztens, stb.) hosszú a képzési idő és a szakosodás.
Arra gondoltam, hogy mivel a pszichológia szakos tanterv elérhető, és van esély szabadon választott tárgyként bekerülni, elkezdeném az első tantárgyakat (a tanári mintaterv mellett), majd átszámíttatnám a tényleges pszichológia képzésbe.
Így talán, úgymond "részletekben" (a kredittúllépés miatt) egyszerűbb lenne állni a képzés költségeit is.
Vagy alternatív megoldásként: a tanárszakot (azt hiszem a jogszabály 2 évig vagy félévig[?] engedélyezi) passziváltatni, és belekezdeni a pszichológus képzésbe, így az önköltség az (ha jól emlékszem) olcsóbb önköltségű tanárszakot terhelné.
Tanácsot/meglátást szeretnék kérni, (akár pszichológia hallgatóktól), hogy reális-e ez az elképzelés?
Ha bármilyen szempont, információ felett elsiklottam, szívesen veszem a felvilágosítást.
A válaszokat előre is köszönöm!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!