Ha valaki elvégezte már az I. félévet nappalin, a Pázmányon, pszichológia szakon, tudna segíteni, hogy milyen az órarend vagyis pontosabban esetleg le tudná írni, hogy az órarendje hogyan nézett ki?
Figyelt kérdés
aug. 2. 10:51
1/2 anonim válasza:
Én most végeztem a Pázmányon. Amire emlékszem az első félévből, hogy péntekre nem esett egy előadás/gyakorlat sem, de a hét minden többi napján volt valami, amire be kellett mennem. Most pontosan nem emlékszem, hogy meg lehetett-e oldani, hogy csak három napot kelljen bejárni, azt hiszem, akkor még nem, ez inkább a 3. félévtől volt lehetséges. A gyakorlati órák időpontja attól függ, hogy tudod felvenni őket. Összesen 11 órám volt a héten, ebből 6 volt előadás, a többi gyakorlat. 8:15-kor kezdődik az első óra, és 18:00-kor az utolsó, úgyhogy maximum 19:30-ig kellett bent lenni a suliban.
Ha bármi kérdésed van az órákkal, vagy bármi mással kapcsolatban, írj nyugodtan privátban :))
2/2 anonim válasza:
Én most kezdem a harmadik félévet. Első félévben én is négy nap jártam be, ebből 3 nap volt elmélet és gyakorlat, a negyediken egy gyakorlatom volt amit akkorra sikerült felvenni de volt szaktársam aki meg tudta oldani hogy három nap kellett csak bent lennie
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!