Vajon miféle tanár az amelyik támogatja, hogy a mai fiatalokat küldjék el sorkatonának?
Az álltalános hadkötelezettség a demokrácia záloga!
A hűbéri kor alattvalói sorából éppen szabadulva, az állampolgár szívesen vállalta magára a nemesség eddigi kötelességét: az ország védelmét. Örömmel vonult hadba Napóleon trikolórja alatt, már nem királyért, hanem „pour patrie et liberté” – a „hazáért és a szabadságért”. Dédunokáik is lobogó zászlókkal indultak az első világháborúba, nemzetük győzelméért. Csak, amikor a háborúnak nem akart vége szakadni, unta meg a polgár a hadakozást. A második világháborúba még nemzeti jelszavakkal bele lehetett ugratni, de a háború utáni gazdasági fellendülés jólét polgára már zaklatásnak tartja a gyakorlatozást a seregben! Először Nagy-Britannia szüntette meg az általános hadkötelezettséget a 60-as évek elején. Az Egyesült Államok a vietnami háború után szervezte át hadseregét zsoldoshadsereggé. A jól működő szabad piacgazdaság még elég szolvens egy hivatásos állomány fedezésére, de olcsóbb is az államháztartás számára. A kisebb létszámot kompenzálja az intenzívebb kiképzés és a modernebb haditechnika nagyobb tűzereje. A politikusoknak is biztosabb a zsoldoshadsereg. A zsoldos katona nem mérlegel háborús bevetése értelmén. Az urak a zsoldost oda küldik, ahová kedvük tartja, amíg a polgárnak joga van tudni, miért szólítják fegyverbe! Nem csupán saját kényelmességén múlik, hogy a polgár nem hajlandó saját hazájáért síkra szállni. Az államhatalom esztelen háborúi éppúgy megteszik a magukét a dekadencia érdekében.(amerikai orosz háború Ukrajnában) Ne felejtsük, hogy az általános védkötelezettség egyben a demokrácia záloga. A zsoldoshadsereg idővel állam lesz az államban, de a polgár akkor már nem polgár, csak alattvaló!
Van olyan aki támagatja a hadkötelezettséget. Nem csak a tanárok között, hanem a társadalomnak egy széles rétege vallja ezt nézetet. Én személy szerint nem támogatom, pedig 50 éves létemre nem voltam katona.
Viszont Svájcban a mai napig van hadkötelezettség. 170 napos alapkiképzés, majd évente két hét ismereteket felfrissítő kiképzés van.
Igazatok van...nem kell a sorkatonaság...Majd egy esetleges konfliktus esetén legalabb agyonlövi magát a sok nyálszájú szerencsétlen aki a sminkelt belőtt hajával kikerül a frontra...De ne is erről beszéljunk....beszéljünk arról, hogy a sok "nem kell katonaság, baromság" leánylegény arra nem képes, hogy saját magát megvédje, nem is számítva arra, hogy családot és hazát védjen...minek azt...majd inkább elfut más országba....mert ő pacifista lesz hírtelen...
Uraim...a sorkatonaság egy dologra tanít meg (ha már egyáltalán odafigyelsz bármire is és nem azt szajkózód, hogy mekkora baromság) ....hogy, hogyan legyél mentálisan és fizikálisan egyhangon egy rendszerben...semmi másra...
Kíméljetek a fölösleges kamu "nem voltam katona de...megmondom a tutit...", mert engem nagyon sok problémán segített túl az hogy mentálisan megerősődtem, és minden akadályt amit az élet elém gőrdít megoldom hiszti és önsajnálat nélkül...
Ha nektek nem kell, hát nem kell...a disznótór nem erőszak...
"minden akadályt amit az élet elém gőrdít megoldom hiszti és önsajnálat nélkül..."
Ehhez a legtöbb embernek nem kell katonaság, én sem voltam és mégis elvégzem ugyanezeket. Téged nagy trauma érhetett ha ez neked csak katonasággal sikerült.
"egy esetleges konfliktus esetén legalabb agyonlövi magát a sok nyálszájú szerencsétlen aki a sminkelt belőtt hajával kikerül a frontra..."
Belátható időn belül hol látsz erre nálunk reális esélyt? Ha nem akkor minek riogatsz?
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!