Milyen a Pazmanyon a pszichológia mester?
Mostanában egyre inkább a pazmany fele húzok, de semmit sem tudok róla így első kézből…ELTE-n és karolin már tanultam , így nagyjából tudom, hogy ott mi várna ram👀
A targyfelvetel érdekelne mèg, ott bármit feltudsz venni tárgyjelentkezeskor, ha elég gyors vagy, vagy rangsorol mint az elte?
"rangsorol mint az elte"
Ez mit jelent? Mi alapján rangsorolnak és kiket, miket?
3-as:
Azokat rangsorolja, akik felvették az adott tárgyat. Megvan, hogy mi alapján kapnak a hallgatók az adott tárgy felvételénél pontokat. (Kötelező-e, hanyadszor veszi fel, hanyadéves, mázlipont stb.) Ez alapján lesz egy sorrend. Aki a rangsorolásos jelentkezéskor bekerül az már bent van a kurzuson. Utána a versenyjelentkezéskor akkor tudja felvenni valaki ha bővítenek vagy ha valaki leadja.
Koszonom a válaszokat🤍🤍
És esetleg azt tudjatok hogy erasmus van , illetve lesz- e?
Talán azon intézmények egyike ahol majd még fellelhető lesz az erasmus🥲
Jujj ez nagyon jól hangzik !!
És
Nehéz egyébként bekerülni meg pályázni? Mondjuk nem tudom melyik pozitívabb ebből a szempontból egy nagy egyetem ahol több erasmus mobilitás jut több emberre , vagy kevesebb város és lehetőség de a hallgato is kevesebb ..
Olyan jó lenne megtapasztalni🥺
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!