A Debreceni általános orvostudományi karán hogy néz ki a 4-5-6-od év?
Azért, mert a hatodévben előadások nincsenek már, csak gyakorlatok, hosszúak, olyanok, mint a korábbi nyári gyakorlatok, amiket szintén teljesíthetsz az országban bármelyik akkreditált kórházban.
Úgy néz ki a hatodév, hogy van egy x hetes gyakorlat, ami után leszigorlatozol belőle, aztán megint x hét gyakorlat, szigorlat, és így tovább. Összesen 6 tantárgy, változó hosszúságú gyakorlati idővel, plusz van még pár egyhetes gyakorlat is, amiből nincs vizsga; plusz szakdolgozat beadás, védés, záróvizsga.
Záróvizsgából több időpont is van (egyébként ennek az írásbeli része ugyanakkor van minden egyetemen országosan), azt hiszem talán júniusban, júliusban és szeptemberben (az tuti, hogy 3 van és az első júniusban, a másik kettőre azért nem esküszöm meg), valamint pótzáróvizsga időpont novemberben. Ha nem végzel időben (júniusban), akkor záróvizsgázhatsz később is, nem csak a DOTE-n, hanem a többi egyetemen is. Több diplomaosztó gondolom azért van, hogy azok is részesülhessenek ilyen ünnepségben, akik kicsit később végeztek. Én nem DOTE-s vagyok, de nálunk is 3 diplomaosztó időpont van, most csekkoltam le. A SOTE-n nem tudom mennyi van, de egyáltalán nem biztos, hogy csak egy. Én eddig azt se tudtam, hogy nálunk is 3 van,mert a többség időben végez, és nincs olyan nagydobra verve.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!