Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Mit tegyek? Nem tudok így tanulni

Mit tegyek? Nem tudok így tanulni

Figyelt kérdés

Idei emelt kémia szóbelimen nagyon szubjektívak voltak velem a vizsgáztatók.. vagyis leginkább a vizsgaelnök. Én elmondtam amit tudtam, nem akadtam meg benne sokszor, majd egyik kérdésnél a vizsgaelnök odaszólt a másik vizsgáztatónak, hogy “hagyd, úgy se fogja tudni”, meg hasonlók.. A külsőmet is megjegyzésekkel illették. Nem azért, mert hatalmas műkörmöm van, vagy mert úgy sminkelek stb, hanem nagyon sápadt vagyok a vérszegénységem okán, és ezért vagy 7X megkérdezték, jól érzem -e magam, pedig elmondtam nekik is miért vagyok sápadt, meg, hogy voltam -e már ezzel orvosnál, miért vagyok ilyen vékony stb..

Szóval teljesen abszurd dolgokba álltak bele. Fellebbezni sem tudtam, mert azt mondta az igazgatóm, hogy csak akkor lehet, ha jogellenes dolog történik, pl nem adnak plusz időt, pedig kéne.


Most jelentkeztem megint érettségizni, de annyira rettegek attól, hogy majd megint szubjektívek lesznek velem, és az húzza le a pontjaim, hogy nem tudok tanulni sem..Nagyon félek.. mit tegyek? Kb másfél hónap van érettségiig, és nem pihenhetek. Tanulni kéne már mindenképp, de így nem tudok:/



2023. szept. 9. 20:13
1 2 3 4
 21/31 anonim ***** válasza:
76%
És nem tudtad letölteni a netről, lefotózni valaki másét, aki kapott az igazgatótól, majd kinyomtatni, kitölteni, stb. ... :)))
2023. szept. 10. 21:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/31 anonim ***** válasza:
70%
Persze hogy nem adta ki a papírt és lebeszélt róla, milyen ciki lett volna, ha valaki fellebbez, főként ha még kiderül, igaza is van!
2023. szept. 10. 21:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/31 A kérdező kommentje:

az írásbelimnél is ugyanez volt. A legelső feladat egy táblázatos feladat volt, ahol nekem az egyik válaszomon szerintem átsiklottak, és a megoldókulcs szerint arra pont járt volna. Mondtam ofőmnek, hogy ezt szeretném megfellebbezni, mert ebben tényleg igazam volt, és +1 pont lett volna, de azt mondta, hogy ne tegyem, mert nem akar pletykálni, de azt hallotta a tanáriban, hogy nekem csak úgy sikerült az írásbelim, hogy SOK FELADATOT TÉVESEN JAVÍTOTTAK, KÜLÖNBEN NEM LETT VOLNA MEG (?????) és ezt az egy pontot hagyjam úszni, mert lehet akkor észrevennék a sok téves javítást és nem lenne meg az írásbelim. Tehát ekkor sem engedtek fellebbezni…

Amit azért nem értek, mert egyrészt bőven jól sikerült az írásbelim, és nem volt itt rossz javításról szó, mert megoldókulcs szerint javítanak. Azt pedig én megnéztem itthon miután megírtam az írásbelit, és pont azokra kaptam pontot amikre számítottam is…

Most nem panaszkodni akarok, de szerintem ami úgy igazán jogellenes a történetben, hogy nem fellebbezhettem, pedig mindkétszer okom lett volna rá..

2023. szept. 10. 21:45
 24/31 anonim ***** válasza:
100%
Nem, azért nem fellebbezhettél mert nyuszi voltál. Nincs olyan, hogy nem hagynak, írásban be kell nyújtani a fellebbezést, nem beszélgetni róla valaki ellenérdekelttel.
2023. szept. 10. 22:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/31 anonim ***** válasza:
61%

"Persze hogy nem adta ki a papírt és lebeszélt róla, milyen ciki lett volna, ha valaki fellebbez, főként ha még kiderül, igaza is van!"

Semmit se értesz az egészből... Az igazgatónak pont az az érdeke, hogy kiderüljön, ha valakinek kevesebb pontot adtak, mint kellett volna, hiszen akkor javul az iskolájának a statisztikája.

2023. szept. 10. 22:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/31 A kérdező kommentje:

Sajnálom, hogy nem voltam erőszakosabb fellebbezés téren.. De most nem fogom magam hagyni, bár remélem, nem lesz rá szükség, és kedvesek lesznek szóbelin is..

Majd szurkoljatok!!:D

2023. szept. 10. 22:21
 27/31 anonim ***** válasza:
79%

"Mondtam ofőmnek, hogy ezt szeretném megfellebbezni"

Nem is értem, hogy jutottál be a jogra... :)


"azt mondta, hogy ... lehet akkor ... nem lenne meg az írásbelim. Tehát ekkor sem engedtek fellebbezni…"

Nem nem engedtek, hanem azt tanácsolták, hogy ne fellebbezz. A döntés a te kezedben volt, hiszen a fellebbezést nem az ofődnek kellett volna beadnia, hanem neked.


"nem volt itt rossz javításról szó, mert megoldókulcs szerint javítanak"

Attól még csúszhat bele ez-az, senki se tökéletes, a javítótanárok sem...


"Azt pedig én megnéztem itthon miután megírtam az írásbelit…"

Van olyan, hogy csak napokkal, sőt, hetekkel később jön az OH-ból értesítés az iskolának, hogy megváltozott a javítókulcs, amikor neked már nem is jut eszedbe újból ránézni (mert persze ha ilyen történik, akkor a honlapjukon már közzétett javítókulcsot is átírják - pl. angolból ez rendszeresen megtörténik az utóbbi években).


"szerintem ami úgy igazán jogellenes a történetben, hogy nem fellebbezhettem, pedig mindkétszer okom lett volna rá.."

A nem fellebbezés körül semmi jogellenes nem történt. A neten elérhető volt a fellebbezési nyomtatvány is, meg annak is utánanézhettél, hogy hogyan kell benyújtani. Megtehetted volna. A tanáraid csak elmondták a véleményüket. Az ő beleegyezésük, aláírásuk nem kellett volna ahhoz, hogy fellebbezzél. Csak rajtad múlott.


Úgy hívják, hogy "érettségi"... Meg kell hozzá érni, hogy sikeres legyen...

2023. szept. 10. 22:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/31 A kérdező kommentje:

Tudom, a javítókulccsal kapcsolatban még én is adtam be kérelmet, mert egyik feladatnál több válasz is jó lehetett. Végül elfogadták a kérelmemet.


Köszönöm a felvetést. A jó érettségim alapján jutottam be jogra, nem azért, mert a jogszabályokat oda-vissza fújom, főleg, hogy gyógyszerészire akartam/akarok menni leginkább, nem pedig jogra. Nem jogismeretből érettségiztem.


Ez az elmondták a véleményüket.. Hát, nem tudom. Kérdeztem, biztos nem adhatok -e be kérelmet, ők meg rávágták, hogy nem, szóval itt tényleg max az lett volna opció, hogy erőszakosabb vagyok, de már ezt nem tudom megváltoztatni sajnos.

2023. szept. 10. 22:35
 29/31 anonim ***** válasza:
100%
Egyértelmű, de azóta is ezen rágódsz, és sajnos rengeteg hasonló helyzet lesz még, ezért fontos, hogy ilyenkor mindig át kell gondolni, vajon valóban igaz-e amit mondanak.
2023. szept. 10. 23:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/31 A kérdező kommentje:
igen, köszi. Nem baj.. vagyis baj, de legalább tanultam a dologból, és legközelebb okosabb leszek..
2023. szept. 10. 23:15
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!