Mondják hogy alapvető problémák vannak a közoktatásban, mik azok?

21. századi gyerekeket akarunk 20. századi módszerekkel oktatni.

A legnagyobb dolog, ami változott, hogy a hiteles információ forrása már nem csak a tanár. A diák képes az interneten hiteles információkat találni bármilyen témában. Illetve bármiről elhiheti, hogy az hiteles, ha elég gazdag ingerkörnyezetbe van ágyazva.

A 20. században a tanár volt az információ elsődleges forrása. Így akkoriban elég volt a frontális oktatás, amikor a tanár átadta az információt, a gyerek megtanulta és kész. Ez volt az iskola. Ma már nem elég a tanároknak csupán információt átadnia. Élményeket kell adnia, hogy a mai gyerekek figyelmét fel tudja kelteni. Lehet mondani, hogy milyen gáz, meg szörnyű ez a generáció, de attól még ez nem fog változni. A mai gyerek ingergazdag környezetben nő fel. Az iskolának el kéne érnie a gyerekek ingerküszöbét ahhoz, hogy érdekelje őket a tananyag. Ehhez nem elég az, hogy a tanár leolvassa a ppt-ről a szöveget.

Ezen kívül fontossá vált az érzelmi intelligencia fejlesztése is, amit szintén nem lehet információátadással oktatni. Az érzelmi intelligenciát kapcsolatokon, csapatmunkán keresztül lehet fejleszteni. Hogy miért fontos? Mert az életünket a kapcsolatainkon keresztül éljük és manapság sokkal többet kapcsolódunk másokkal, mint pl. nagyszüleink. Gondoljatok a külföldi lehetőségeinkre! A kapcsolatain minőségét pedig az érzelmi intelligenciánk határozza meg legnagyobb részben.

A megoldást a skandináv országok módszertanában érdemes keresni. Jelenleg ők a leginnovatívabbak ezen a téren. Ők használják a legtöbbet a kooperatív, projekt alapú tanítási módszereket, amelyek a legjobban lekötik a 21. századi gyerekek figyelmét. Itthon a Waldorf rendszere közelíti meg legjobban azt a minőséget, de a Waldorfnak is lenne még mit tanulnia az északiaktól.

20. századi módszerekkel? Mondjuk, hogy 19. századi, inkább.

Ez egy elég nehéz kérdés, mert a tanár mindig legalább egy generációval idősebb, mint a diákok, ezért soha nem lesz köztük összhang.

Én elég sok mindent tanultam már éltemben, és elismerem, hogy uncsi ott ülni, figyelni, jegyzetelni órákon át. Viszont én továbbra is ezt tartom a leghatékonyabb tanulási módszernek. A tanár elmondja a lényeget zanzásítva, amit ő ezer helyről összeszedett az évek tanulása során. A diáknak ezt nagyon sokáig tartana összeszedni. A gyerekeim általános iskolások, de ők is azt mondják, hogy szerintük is az a legjobb, ha a tanár kiáll, és elmondja, hogy mit kell tudni egy adott témáról.

Igen, a mai gyerekeknek nem éri el az ingerküszöbét. Voltam én olyan órán, ahol a tanár próbált mindenféle projektmunkát, csoportmunkát bevinni. Igen, érdekesebb. Igen, amit én csináltam, azt meg is tanultam. Ellenben amit a többiek csináltak, abból nem igazán jutott át semmi, a vége az lett, hogy ott órán ezzel a módszerrel a tananyag töredékét tanultam meg, és a többit nekem otthon egyedül kellett feldolgoznom. Amikor egy diák most már minimum du 3-ig bent van az iskolában, akkor nem otthonra kéne feladni a tananyagot.

Szóval szerintem a probléma alapvetően ott kezdődik, hogy mindenki hiszi és elfogadja, hogy ez a tanítási módszer rossz. A tanároknak nincs tekintélye, egy 8 általánost végzett szülő is bemegy leordítani a pedagógus haját, hiszen mindenki azt hiszi, hogy ő ezt sokkal jobban tudná csinálni.

Ezek a csoportmunkák, projektmunkák a már megtanult tananyag rendszerezésére nagyon jók, de az új ismeret átadására kevésbé. Nem véletlen, hogy akárhány bemutató órát láttok a neten, az mind összefoglaló óra, soha nem új tananyag.

Szóval inkább a diákok motivációjával kéne kezdeni. Lehet egyébként mindenféle csilivili alternatív tanítási módszert bevinni, lesz olyan gyerek, aki azt is unja.

A tananyag sok és elavult. Ha úgy akarok tanítani, hogy a gyerek eltáncolja, elénekeli, bemutatja a többieknek a tananyagot, akkor kb. a tizedére kéne csökkenteni az anyag mennyiségét. A digitális módszereket is be kéne vezetni, szerintem a legtöbb tanár egyébként csinálja is, a gyerekeimnek szoktak azért ilyen módszereket bevinni.

A legnagyobb gondot én továbbra is a pénz hiányában látom. Egyre több a problémás gyerek, és a pedagógusok ebben semmi segítséget nem kapnak. A fiam osztályában 20 főből 8 sajátos nevelési igényű vagy beilleszkedési zavaros. Fejlesztés, gyógypedagógus, segítő személyzet nincs. A tanárok leterheltek, frusztráltak, nem csak a fizetés, de az alapvető társadalmi megvetés miatt.

A tanárképzés is erősen hiányos, nem kapják meg azokat a kompetenciákat a tanárok, amelyekre a pálya során szükségük lenne. Az a jó tanár, aki zsigerből jó tanár, nem az, akit az egyetemen megtanítottak.

"21. századi gyerekeket akarunk 20. századi módszerekkel oktatni."

Szerintem is ez. Az előttem szóló a gyerekek oldaláról jól leírta a helyzetet, én a másik oldalt fejteném ki.

Folyamatosan és egyre gyorsabban változó világban élünk, ma már nincs olyan, mint régen amikor ezt az iskolarendszert kitalálták, hogy valaki fiatalon elmegy valahova dolgozni, lehúz ott negyven évet, és közvetlenül nyugdíj előtt is majdnem ugyanazt csinálja, mint amikor kezdett. Ebből következően sokkal fontosabb, hogy az ember új és nagy mennyiségű információt hatékonyan fel tudjon dolgozni és képes legyen értelmezni. Ami pedig a magyar közoktatásból nagyon hiányzik, az épp ez, az önálló gondolkodásra való nevelés.

Irodalomórán például százéves, idejétmúlt, unalmas szarokat olvastatnak velünk, aztán kapunk egy elégtelent, ha nem pont ugyanazt gondoljuk róla, mint a tanár. Az irodalom (vagy film) elemzés nem arról kellene szóljon, hogy a szádba rágják mit kell gondolni. A magyartanárok kérem ne kövezzenek meg, ez csak egy példa volt, ami jól illusztrálja a közoktatás szemléletbeli problémáit. A reáltárgyaknál jobb a helyzet, de azokat meg sokszor túl elvontan tanítják és nem keltik fel eléggé a diák figyelmét, hogy meg is ragadjon valami a témazáró utáni napra is.

Továbbá nekem az is volt a tapasztalatom (gimnáziumban, ahol nincsenek szakmai tárgyak), hogy volt minden évben legalább 3-4 olyan töltelékóra, ami semmire se volt jó, csak arra hogy a diák idejét rabolják vele. Ének, etika, filozófia, dráma, rajz. És azért nem voltak jók semmire, mert a tanárok 80, a diákok 99 százaléka leszarta* őket (legalábbis nekem ez volt az élményem ezekkel kapcsolatban), és teljesen feleslegesen ültünk ott. (Ráadásul napközben, még csak nem is utolsó órán, hogy értelme legyen ellógni.) Nem azt akarom mondani, hogy ezek a tárgyak értelmetlenek, vagy ne lehetne őket hasznosan is tanítani, csak a jelenlegi rendszerben általában nem úgy tanítják őket. Etika vagy filozófia óra például kifejezetten hasznos is lehetne, ha nem történelem vagy szádbarágommitgondolj óra lenne gyakorlatilag.

A dolog aktuálpolitikai oldalát pedig hagyjuk is (vagyis az oktatás szándékos rombolását, mert a buta ember jobb szavazó és összeszerelő-üzemi munkás). Amiket én és a második leírtunk általános és kb 20-30 éve fennálló problémák.

*Vagy ha a tanár nem szarta le, akkor az azért volt mert más tárgyat is tanított az osztálynak, és inkább azt a mást tartotta ezen a plusz órán is.

ui: "8 év alatt le lehetne tudni a közoktatást"

Már bocsi, de komolyan gondolod, hogy egy 14-15 éves gyerek alkalmas az önálló felnőtt életre, vagy arra hogy egyetemre menjen?

Ezek az órák általában azért ilyen haszontalanok, mert:

1. A tanár is látja, hogy a diákok nem veszik komolyan, és nem akar árral szemben úszni

2. Nincs is rá szaktanár. Pl. az etikát annak adják, akinek éppen van szabad kapacitása. Technika meg rajztanár nálunk már évek óta nincs, az tartja, aki épp ráér.

Én magyaros vagyok, hadd szóljak hozzá a fentiekhez.

Nekem a magyartanárom úgy tanította a magyart, hogy egy 45 perces órán felolvasott 3-4 verset, ha rövidebb volt, még többet is, és elhadarta, hogy mit kell tudni a versről. Aztán amikor dolgozat volt, akkor csodálkozott, hogy nem tudtunk önállóan verset elemezni. Ennek ellenére én magyar szakra mentem. A tanárképzés során nem voltam elájulva a szakmódszertantól. Mindenesetre elvileg úgy kéne verseket tanítani, hogy a tanár kérdésekkel rávezeti a diákokat arra, hogy mit kell egy adott versen észrevenni. Most már kicsit jobbak a tankönyvek, mert legalább vannak benne kérdések, a mi időnkben semmi.

Van egyébként a Mozaiknak könyve, amelyben ír elemzési technikákat, én annak idején, amikor tanítottam, ezt bevittem az óráimra, mert a jelenlegi tankönyvek sem úgy vannak felépítve, hogy az önálló műelemzésre megtanítanák a diákokat. Pedig az érettségin ismeretlen mű elemzése szerepel.

Amit a legkönnyebb megérteni és megtanulni az a szövegközpontú elemzés, a stilisztika. A rímek, a szótagszámok, a mondat szórendje, egy művészien felépített versben minden szó a helyén van, és minden okkal van úgy és ott elhelyezve a szövegben, ahogy. Ezek után én sem szoktam örülni, amikor a diákok elkezdik mondogatni, hogy ez belemagyarázás, és a költő nem is úgy gondolta. A költő a szavak elrendezésével éri el az olvasóban a kívánt hatást, naná, hogy pontosan tudta, hogyha kiemel egy szót a mondat elejére, annak hatása van.

Kb Adyig nincs értelme vitázni a tanárral arról, hogy mire gondolt a költő. Elég egyértelműek ezek a versek. Adytól már más kérdés, ott lehet egy versnek több értelmezése is.

Hogy elavultak az olvasmányok, lehet. Viszont van egy általános műveltség, minden népnek vannak nagy költői. Szóval szerintem nem árt elolvasni a Bánk bánt, meg ismerni Vörösmarty műveit stb. Egy nép a kultúrájában él tovább, ha nem érdekel senkit, akkor mindegy is.

"Már az én időmben is volt tanároknak könyv, hogy mit is kell tanítani, nem tudom mi volt a címe, lehet hogy tanári segédkönyv."

Minden tankönyvhöz van tanári példány. Meg van tanterv, hogy mit kell tanítani. Az meg egy teljesen más téma, hogy hogyan. Minden tantárgynak van szakmódszertana. Másképp kell tanítani a matematikát, másképp a nyelvet, másképp az irodalmat. Azért az nem ilyen egyszerű, hogy van a tanárnak egy könyve. Viszont én arról beszéltem, hogy az egyetemen a tantárgyi szakmódszertan nem volt elég alapos. Legalábbis, ahova én jártam, ott úgy éreztem, hogy nem kaptam megfelelő képzést. Nagyon sokat kellett magamtól kutatni, hogy mit hogyan vigyek be az órára, hogy az hatékony legyen.