Mi a véleményetek arról hogy sok tanár nem enged ki órán vécére?





Az, hogy törvénytelen eljárás, mivel kötelesek vagyunk kiengedni őket.
Ugyanakkor tény, hogy ezzel nagyon sokszor visszaélnek a diákok. Kimennek csak azért, hogy ezzel zavarják az órát, vagy valami baromságot csináljanak (pl. másik terembe benyissanak és bekiabáljanak). Ráadásul, mióta az egyik gyerek a wc-ben próbálta meg felvágni az ereit (igaz nem óra közben, hanem szünetben), attól is félek, hogy ha óra alatt csinál valaki hasonlót, még engem fognak elővenni, hogy felügyelet nélkül volt a gyerek.





"törvénytelen eljárás, mivel kötelesek vagyunk kiengedni őket"
Akkor vagyunk kötelesek kiengedni őket, ha valóban vécézniük kell, nem pedig minden egyes esetben, amikor kikéredzkednek. Nem ugyanaz!
Legtöbb gyerek simán elfogadja, ha a kérdésre, hogy kimehet-e, azt mondom, hogy nem, vagy azt mondom, hogy már csak tíz perc van hátra, bírja ki, vagy hogy épp most kezdünk egy fontos feladatba, legfeljebb akkor mehet ki, ha hamarabb végez, mint a többiek (amit többekből eleve nem nézek ki, úgyhogy ha csak összecsapja, akkor megnézem, hogy mit művelt, és ha van benne hiba, nem mehet ki, mert ki kell javítani, aztán mire kijavítja, már le is mondott a vécére menésről, hiszen tényleg szobatiszta és valójában nem is vécézni akart, csak lógni egy kicsit).
Külföldi iskolai utazáskor volt olyan, hogy a busz csak 4 óránként állt meg, mégis kibírta mind, még akkor is, amikor pedig már tényleg nagyon kellett volna pisilniük, mert az előző megálláskor túl lusták voltak kiszállni a buszból. :)





"Akkor vagyunk kötelesek kiengedni őket, ha valóban vécézniük kell, nem pedig minden egyes esetben, amikor kikéredzkednek."
Nem a mi tisztünk ezt tanárként megítélni. Jog szerint te is köteles vagy kiengedi őket, és pont.





"Nem a mi tisztünk ezt tanárként megítélni."
Nagyon is a mi tisztünk megítélni! Ugyanis az is a dolgunk, hogy neveljük őket, mégpedig pont nem arra, hogy a tanár teljesen hülye, hanem arra, hogy tisztességesen viselkedjen. Arra, hogy nincs értelme lógással vagy egyéb más csalással próbálkoznia, mert átlátunk a szitán, és következménye lesz, ha mégis megpróbálja nem is csak az óra alatti mosdóba járkálást, hanem pl., hogy kamu igazolást mutat be a hiányzásáról vagy ilyesmi.
Ha mindent szó nélkül elhiszel a gyereknek, azzal csak arra neveled, hogy nézze ő is hülyének a tanárokat, mint némely politikusok. És akkor így ki is neveled a következő generációjukat, akik megint csak nem akarnak majd normális fizetést adni a tanároknak még tanárhiány esetén sem, csak ígérgetnek, hogy majd így meg úgy, évek múlva, és még akkor is csak a diplomásbér 80%-át kapják majd...
Barta Barát László még inni sem engedett bennünket. Bezzeg egy zugivó volt őmaga!
Isten nyugosztalja!





Egyetértek a tanárokkalakik írtak az elején.
Ha pisilnem kellett a szünetben, kimentem.
De 2. osztályban történt egyik órán, hogy jól voltam, semmi bajom nem volt, aztán egyik pillanatról a másikra rámjött a pisilhetnék, de úgy, hogy azt éreztem, nem fogom kibírni.
A tanár nem engedett ki.
Nem emlékszem mennyi volt hátra az órából, talán 10-15 perc, de én a csengetésig csak arra koncentráltam, hogy visszatartsam és rettegtem, hogy be fogok pisilni, mert annyira nem bírtam már.
Szóval, ha a tanár kiengedett volna, akkor kimarad az a pár perc amíg kint vagyok, de így 10-15 perc esett ki.
Ráadásul nagyon nem tanultam meg ebből semmit, mert nem az volt, hogy a szünetben nem mentem el, hanem egyik pillanatról a másikra jött rám.
Azért emlékszem így erre, mert akkor nekem ez egy pánik volt, hogy lehet az egész osztály előtt pisilek majd be. Nem értem ennek miért kell egy 8 évest kitenni.





"Nem értem ennek miért kell egy 8 évest kitenni."
Az esetek túlnyomó többségében az iskolába járó 8 évesekre nem jön rá a nagyon sürgős pisilhetnék a semmiből, úgyhogy nyilván nem direkt "tette ki ennek" a tanár, hanem csak egyszerűen így sikerült.
Egyébként meg amellett, hogy a szünetben menjen pisilni, arra is meg szabad tanítani egy gyereket, hogy ha valóban nagyon-nagyon kell pisilnie óra alatt, akkor egyszerűen álljon fel és menjen pisilni, hiszen az még mindig jobb, mint ott helyben bepisilni.










Egyetemen pont semmi felelőssége a tanárnak ilyenkor, hiszen felnőtt ember ment ki a saját akaratából, oda megy, ahova akar.
Iskolában viszont igen, nagyon is igaz, hogy tényleg nem lehet úgy normálisan a tananyagra figyelni, a tanításhoz felhasznált eszközökre, meg arra, hogy melyik diák agya épp hol tart a megértésben, ha közben 3-4 kiment, és azt is figyelemmel kell kísérni, hogy melyik mennyi ideje nem jött vissza, mert értük a tanár felelős.





Igen, de példáulazt hallottam, hogy a törvény szerint ha te láttad, hogy egy ember rosszul van és nem segítettél akkor elővehetnek téged, ha komolyabb baj lesz, mert ez a komolyabb baj abból adódott, hogy elmulasztottad a segítségnyújtást.
Na már most, egyetemen kimegy az óráról Rósika és elájul folyosón és ájulás közben beveri a fejét. A folyosó üres, mert mindenki órán van. Rózsika így x időt fekszik eszméletlenül egy fejsérüléssel. Akkor véget ér az óra, kimennek a gyerekek a teremből, észreveszik Rózsikát, hívják hozzá a mentőt. Kiderül, hogy számított volna, ha Rózsika hamarabb segítséget kap.
Az első kérdés az lesz, hogy a tanárnőnek nem volt gyanús, hogy Rózsika ilyen sokáig távol van és miért nem ment ki hozzá vagy küdött valakit csak, hogy ránézzen, jól van-e. Mert, ha ezt megtette volna, Rózsika állapotának nem lettek volna súlyos következményei.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!