Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Létezik olyan, hogy a konzulen...

Létezik olyan, hogy a konzulensem miatt nem tudom leadni a szakdolgozatomat?

Figyelt kérdés

Kicsit hosszabban a történet:

Elküldtem neki a leadás előtt több mint egy héttel a végleges, javított verziót, de sajnos sem aláírni, sem befogadni nem hajlandó egyelőre.

Segíteni nem nagyon segített a dolgozatban, mindig eltűnt hetekre, nagyon nehéz volt elérni. Ez hagyján, megírtam önállóan. Aztán mégis jött az észrevételeivel, ez nem jó így, az se jó, de a konkrét elképzeléseit nem osztotta meg velem... Aztán a végére 130 oldalt írtam, mert összesen 5 kutatást kellett végeznem hozzá, mert kitalálta, hogy a TDK-n kell indulnom a témával.

Ez nem jött össze, mert időközben teljesítettem minden tárgyat, és csak aktív félévvel tudtam volna indulni a konferencián. Ezt se én, se ő nem tudtuk előre. Őszintén szólva nem bánom, mert levelezős vagyok, főállásban dolgozom mellette, és olyan a munkám, hogy rendszeresen külföldi kiküldetésben vagyok, sokszor túlórázom is, nem is fért volna bele az időmbe.

Viszont azóta megorrolt rám, szerinte csak azért kellett volna új tantárgyat felvennem, hogy indulhassak a TDK-n, és megmondta, hogy én vagyok a sor legvégén, mert ő azokkal foglalkozik akik elindulnak.

Most épp azt mondta, hogy még kifogásolni valói vannak, de azt men mondta meg, hogy mi, és hogy majd a késedelmes leadás előtt 1 nappal elküldi... Utána kell még kijavítanom, és csak azután fogja befogadni a dolgozatomat. :(


A kérdésem igazából az lenne, hogy keresztbe tud nekem így tenni, hogy nem fogadja el, csak azért mert nem indultam neki a TDK-n? El tudja kaszálni az egész dolgozatomat? :( Vagy később lepontozni?

Van valami jogorvoslati lehetőségem, vagy így jártam, ki vagyok szolgáltatva neki?



2023. ápr. 28. 13:37
1 2
 11/14 A kérdező kommentje:
Időközben sikerült leadnom a szakdogát, és sikeresen államvizsgáztam. A bírálóknak tetszett a dolgozat, 5ös lett. :) Nem tudott keresztbe tenni a konzulens...
2023. júl. 4. 20:08
 12/14 anonim ***** válasza:
Gratulálok ☺️!
2023. júl. 4. 20:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 A kérdező kommentje:
Köszi szépen! :)
2023. júl. 7. 15:04
 14/14 anonim ***** válasza:

11: Gratulálok!

A konzulens is 5-öst adott rá?

Vagy nálatok ő nem értékelt?

(nálunk a konzulens és a bíráló is ad rá jegyet)

ápr. 12. 00:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!