Olyan egyetemistáktól szeretnék kérdezni, akik már felvételiztek mesterszakra, hogy mi szokott történni szóbeli motivációs beszélgetésnél?










Én más szakirányú MSC-re mentem, nem gazdasági. Felvételin egy elméleti és egy gyakorlati tételt kellett húznom (legalább 10 tétel közül), nyilván nem volt egy nagy dolog, mert biztosítottak felkészülési anyagot a felvételi előtt, de olyan hivatalos, izgulós volt azért. A számítási feladatban volt egy hibám amire rákérdezett a felvételiztető, amit akkor szóban kijavítottam.
Ezután egy kvázi motivációs beszélgetés következett, mik a terveim a szakkal, mit szeretnék elérni, tervezek-e külföldön tanulni, TDK-t tervezek-e, gyakornoki helyem van-e.
Igazából olyasmi volt mint egy komolyabb állásinterjú, talán 50 percig tartott az egész.





Gazdasági mesterek, 3 szak (ez volt az első 3 helyen jelölve):
1. Előre kiadott tételsor alapján szakmai beszélgetés, majd motivációs. Miért szeretnék odamenni, mit csináltam alapszak ideje alatt, mi a célom a mesterrel. Olyan 10-15 perc volt.
2. Nem volt tételsor, random kérdeztek szakmai dolgokat, majd hasonló motivációs kérdések mint az elsőben. 10-15 perc ugyanúgy.
3. Ez volt a legjobb hangulatú, itt az adott szakterület gyakorlati alkalmazására kérdeztek rá, tulajdonképpen az érdekelte őket, értem-e mire jelentkezem. Nem volt tételsor és kicsit többen beszéltünk a motivációról, mint az első kettő esetében, összességében itt azt éreztem, amíg alá tudom támasztani a dolgokat addig bármit mondhatok. A végén együtt kiszámoltuk a felvételi pontjaimat (nem én kértem).





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!