Rangsoros tárgyfelvételen hogy lehet előrébb kerülni? (SZTE)
Hogyan lehetne előrébb kerülni a rangsorban? Mi számít bele a rangsorpontba?
Mert azt még megértem, hogy egy 200 férőhelyes kurzusra, ha 750en jelentkeztek nem jutok be, de miért vagyok mondjuk 738., tehát miért ennyire a végén?
Azt viszont tényleg nem értem, hogy egy, csak a saját szakomhoz tartozó, a mintatanterv szerint csak ebben a félévben felvehető kötvál tárgynál miért vagyok az utolsó utáni, 70ből 71.?
Nem sikerült tavaly egy tárgyam, ezért a ráépülőt nem tudom most felvenni, így át fognak sorolni, ha nem veszek fel elég kreditet, de így hogy, ha mindenről kicsúszok? Tudom, hogy rajtam kívül még vagy 25 embernek nem lett meg a tárgy, ők előrébb vannak a rangsorban.
Azt írja a Neptun, hogy biztosabb bekerülés reményében le és fel lehet jelentkezni, megpróbáltam, de mindig ugyanarra a helyre tesz.
Azt olvastam számít a szerencse, hogy benne van-e a mintatantervben (olyan szabvál, ami valószínű egyik szak mintatantervében sincs benne), kitöltöttem-e a kérdőívet (soha nem kaptam semmilyen kérdőívet), közel vagyok-e a végzéshez. A 'Bónusz' és 'Segédpontszám' kategóriákat végképp nem tudom hova tenni. Az átlag is számít és előrébb kerül a jobb átlagú hallgató?
A végzéshez kell vagy 20 kredit szabvált teljesíteni, meg leszek lőve, ha ezt utolsó évben kell, mert mindenről lecsúszok. A másik a tesi, szintén kell belőle 2 félév és vagy lehetetlen időpontokban van vagy, ami befér az órarendbe, nem lehet bekerülni, mert ismét 10 helyre van vagy 60 jelentkező.
Itthon már megkérdezték, hogy 'De biztos jól csinálod?'. Hát a mentés gombra nem lehet sokféleképpen rányomni, de már ebben is kételkedem.
(Tudom most már vége a rangsorosnak, de a jövőre nézve. Most is olyan tárgyakról dobtak le, amin fixen bent voltam még 28-án 23.58-kor, 47/55 pl. és ez pont egy kötvál.)
Köszi szépen a segítséget!
#2 amit írsz, hogy tételesen írja, hogy mire ad pontot, azt megtaláltam, de nem kaptam OMHV kérdőívet sem (régen kaptam, de akkor még nem ide jártam) pedig kitöltöttem volna, mert hallottam másoktól, hogy segít a rangsorban. A 'Bónusz'nál és 'Segédpontszám'nál pedig nem tudom mire ad (vagy épp nem ad) pontot. A 'Végzéshez közel...' magyarázatát is köszi, így ez érthető.
Ha most így csúszok akkor a Neptun ilyen hógolyó hatás szerűen tovább fog szívatni, mert akkor már nem mintatanterv szerint haladok, egyre kevesebb pontot kapok és több tárgyról maradok majd le?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!