Tényleg lehetetlen elvégezni a jogász szakot 5 év alatt?
Elmész előtte olyan szakra, amit beszámítanak, akkor alapból nem is öt év maga a jogász szak. És mivel van már alaptudàsod is, így pláne nem hinném, hogy lehetetlen lenne elvégezni megadott időn belül. Tanulni kell, meg bejárni rendesen, ennyi a titka.
Egyébként jogot tanulni nem vicc, a legtöbb ügyvéd igen jól megél, nem hiszem, hogy gondot jelent nekik az ezer forintos kenyeret megvenni napi szinten.
A jog egyébként számomra is egy csodálatos téma, ami mindig is érdekelt, és volt is szerencsém az egyik szakmámhoz kapcsolódóan belekóstolni, úgyhogy én is jövőre kezdem ezt a szakot. Kíváncsian várom mit hoz majd. Persze az is lehet, hogy tévedek, és én is fogok csúszni is, de beleadok mindent, amit csak tudok.
Egyébként több jogász szakot végzett vàlaszoló kommentjét is olvastam már itt, és csak azt írtam amit ők nagyrészt.
Nem, ha rendesen tanul az ember. A legtöbb ismerősöm, aki jogot tanult (az ELTE-n), az vagy summa cum laude elvégezte egyenesben, vagy már tök hamar teljesen kibukott, újrakezdte, megint kibukott, és végül tök más pályára ment, mert egyáltalán nem volt neki való.
A joggal kapcsolatban azt látom, hogy mivel a fizetős képzésre SOKKAL alacsonyabbak a ponthatárok, sokan mennek úgy oda, hogy egyáltalán nem szeretnek vagy nem tudnak tanulni, így elvéreznek a legelején a tanulnivaló mennyiségétől. Pedig ez pont az a szak, amit már akkor is el tudsz végezni, ha nem vagy különösebben éles eszű, de nagyon szorgalmas vagy, és képes vagy rengeteget, de RENGETEGET magolni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!