Mire számítsak egyetemi kollégiumban?















Egyetemtől és kolitól függ…
Nekem nincsenek ilyen rossz tapasztalataim, mint másoknak
Az én kolimban 1 szinten lakunk az egyetem épületében. 2 konyha van az épületben, szintenként van mosdó és a lakószinten a zuhanyzók. Mi fiúk lányok összesen 60-an laktunk együtt, ebből kb 50 lány volt. Simán megoldottuk a konyha és a zuhany használatát. Sokan nem főztek, illetve azt úgyis napközben az órák alatt csinálták és a 4 évfolyamnak nem csúsztak egybe a lyukasórái… a zuhany is az első hetek után beállt 10 után már szinte senki sem ment, 7-9 között volt a csúcsforgalom. A falak vékonyak, de ha nem ordítottak simán aludtam. Nálunk nem voltak soha hatalmas bulik a szobákban, sokat készültünk mi gólyák és a felsőbbévesek is a zh-kra, a gyakorlatokra és azok számonkéréseire is. Illetve nálunk van holtidőszak is, 1. félévben végig az 1-2. évfolyam van ott, a 3-4. hetekre elmegy gyakorlatra és kevesen maradnak közülük a koliban, tavasszal pedig szinte csak a gólyák maradnak meg pár naggyakorlatos gólya… A vizsgaidőszakban is vannak iszogatós esték, amikor csak úgy összeülünk, mint a szorgalmi időszakban, de nálunk mindenki igyekszik tekintettel lenni a másikra. A hök-ös bulik után van nagy káosz és hajnalig tartó after, de ezekbe mindenki becsatlakozik. Azért nálunk is előfordult, hogy valakinek beakadt valami és ment a zene max hangerőn reggel vagy a halálhörgés…, de a reggeli óráim miatt ez engem nem érintett, úgyis fent voltam. Meg előfordult, hogy bulizás után a részegen visszavánszorgók hangoskodtak, de ezek is mindig megszűntek ejfélig vagy 1-ig. A szobatársakon múlik sok, nem árt ha kb egy ritmusotok van és az órák kb egy időben vannak. Nekem ez okozott nehézséget, hogy külön csoprtokban voltunk és reggel hangtalanul elkészülni, hogy ne keljenek fel rám. Vagy a takarítás ment nálunk rosszul a szobában, a másik 2 lányt nem érdekelte a nagy kosz és por meg a hajcsomók… Illetve néha ha tanultál volna beállítottak mások a szobába beszélgetni, de ezt én is csináltam tanulás helyett. Ha békét akartam és sokáig tanultam, akkor lementem a tanulóba a sorstársakhoz és éjszaka már csak aludni mentem be a szobába.
Türelmesnek kell lenni és meg kell tanulni együtt élni másokkal, de magadért is ki kell állni. Ha bulis a kolid vagy sokáig tanul a szobatárs akkor füldugó, szemellenző és alszol. Meg nem árt ha nem a komplett szobádat viszed magaddal, hanem csak a legszükségesebb dolgokat, mert nincsen sok hely és a felét nem is fogod használni…
Viszont a másik koliban nem volt ennyire idilli minden, ott a lányok nagy bulit szoktak csapni és a fűtéssel meg a melegvízzel is gondok voltak mindig… meg egész sűrűn tűnt el étel is





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!