Megbukhat-e a beilleszkedési és tanulási zavaros gyerekem, ha az iskola nem tartotta be a szakértői véleményben leírt könnyítéseket?
Ide érdemes üzenetet írni:
(Ez az Oktatás Jogok Biztosának Hivatala, és pont ilyen estekben érdemes felvenni a kapcsolatot, hiszen a szakértő vélemény figyelmen kívül hagyásával az iskola jogtalanul jár el)
Ez érdekes. Elvileg az a hivatalos, hogy beadod a szakvéleményt, amire az igazgató kiad egy határozatot, amelyet a tanároknak be kéne tartani. Nekünk annyit mondtak, hogy a szóbeli feleltetést ne is kérjem, arra nincs kapacitásuk. Mellesleg matekból nem biztos, hogy azzal jobban járna.
Hozzáteszem, hogy soha egyik tanár sem tartotta még be. Soha. Amikor bementem, az volt a válasz, hogy a gyerek a dolgozatírás alatt az ablakon nézeget kifelé, miért gondolom, hogy több idő járna neki, a dolgozatírás ideje alatt kell dolgozni, nem utána szünetben. Ezt is megkérdeztem a Szakértői Bizottságban, hogy miért nem azt írják ki, hogy kevesebb feladat, hiszen ha 20 percig tud figyelni, akkor már mindegy, hogy 45 vagy 60 perc egy dolgozat. Erre azt mondták, hogy nekik meghatározott dolgokat lehet kiírni, de ez voltaképp azt jelenti. A többi diáknak 10 feladat 45 perc alatt, akkor neki 8. Ezt a tanárnak érteni kéne. Hát nem értik. Olyannyira nem egyébként, hogy még a felvételin is 45 perc helyett 60 percet adnak, és nem kevesebb feladatot, de mindegy is.
Én eleinte bemászkáltam az iskolába, volt, hogy akkor kevesebb feladatot adott neki a tanár, de akkor annyival rosszabb is lett a jegye, szerinte így esélyegyenlőség a többiekkel szemben. Úgyhogy egy idő után feladtam, de azért a bukás veszélye nálunk nem fenyeget. Az 5 perces röpdolgozatok pl. egy sni-s gyereknél mennyire produktív? A többieknél sem egyébként, de az ilyen poroszos őskövületnek nem tudod megmagyarázni.
Ha bukás fenyeget, mennék a fenntartóhoz.
Ebben az esetben nem valószínű, hogy ez a helyzet bármikor is változni fog. Így (szerintem) az egyetlen jó megoldást az iskolaváltás jelenti.
(Persze nem ismerek minden körülményt, de az alapján amit én látok a gyereknek ez lenne a legjobb.)
Több olyan BTMN-es és SNI-s emberről tudok, akinek a váltás sokat segített. Ennek a legfőbb oka, hogy szerencsére vannak olyan intézmények és emberek, akik képesek mindenkinek a szükséges segítséget adni és nem csak folyamatosan azt éreztetik a diákkal, hogy ő buta. (Az esetek többségében úgy van, hogy minél nagyobb nevű egy iskola, annál kevésbé hajlandóak foglalkozni azokkal, akik kicsit másabbak)
(Ha érdekel, tudok mondani pár konkrét történetet is)
Egyébként milyen típusú középiskolába jár?
Ha sor kerül a bukásra, akkor lehetőség van arra, hogy független bizottság előtt tegye le a javítóvizsgát. Ez azt jelenti, hogy annak eredményébe a tanárának nem lesz semmi beleszólása.
Erről itt lehet bővebben tájékozódni:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!