Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » A tanárnő 20 perc után beszedt...

A tanárnő 20 perc után beszedte a témazárókat, mert két osztálytársam zavarta az órát. Követelhetek ismétlő dolgozatot? Mennyire volt jogos, amit velem/velünk csinált?

Figyelt kérdés

Már az elején leszögezném, hogy egy szigorú tanárnőről van szó. Ma irodalomból írtunk tz-t a középkor irodalmából. Azt hozzáfűzöm, hogy ez egy olyan témakör volt, amit a tanárnő nem magyarázott el, mert Covid miatt karanténba vonult. Ezalatt online a Classroomba küldte a tananyagot (ez december utolsó két hetében történt). A szünet utáni első tanítási napon bejelentette, hogy a következő héten (azaz ma) dolgozatot fogunk írni ebből a témakörből. Kidolgoztam a témakört, ez egy egészen sokrétű, mellesleg két szóbeli tételt tartalmazó tananyag. Múlt héten ugyan volt összefoglalás, de csak felületesen érintettük a témaköröket.

Rengeteget készültem a dolgozatra, egy egész hetet foglalkoztam vele, minden nap átrágtam, a fogalmakat is kívülről megtanultam.

Eljött a mai nap, az utolsó tanítási órán írtuk meg a 8 feladatos dolgozatot (ezek közül 2 kifejtős).

Megmondom őszintén, nem számítottam néhány feladattípusra, elgondolkodtató feladványok is voltak. Volt olyan is, amelyikben a szöveg hiányos volt (pl.: volt egy mondat, amiben négy szó hiányzott).

Az óra felénél járhattunk, amikor két osztálytársam elkezdett nevetni valamin (nem tudom, hogy min). A tanárnő ráförmedt a két osztálytársunkra (ami érthető is). "Nem ezt a viselkedést várom el egy érettségizős osztálytól, megint ott tartunk, hogy vissza kerültünk a dedóba." - stb.

Aztán egy gyengébb tanuló megszólalt, hogy "miért adott ilyen nehéz dolgozatot? Mert úgy érzem, nem gyakoroltunk ehhez a szinthez eleget. Nem erre számítottam." Mondta a tanárnő, hogy ez alapkövetelmény, és rengetegszer volt szó róla az órákon (amely nem is volt megtartva, mert ugye karanténban volt). "Ha figyeltetek volna az összefoglaláson, akkor mindenkinek ötös lehetne a dolgozata. De tudjátok mit, mindenkitől kérem a dolgozatot, és mehettek isten hírével. Tegyétek le a tollakat, kérem a dolgozatokat."

Én erre megszólaltam, hogy de tanárnő, még be se fejeztem a dolgozatot, kérem, hadd fojtassam, még tudnék rajta dolgozni.

Erre: "Sajnálom, az osztály tagjainak köszönheted ezt, nem vagyok hajlandó ilyen fegyelmezetleneket elviselni. Kérem a lapodat."

És elvitte. Gondoltam magamban, pukkadjon meg! Abban a pillanatban mindennek elátkoztam (bár tudom, hogy ez nem helyes). Rengeteget készültem, és mi az érdeme!? Nem tudtam megfelelően kitölteni, át akartam olvasni még a megoldásaimat. 20 perc alatt nem lehet megoldani egy témazárót... Azt mondta, hogy ehhez különben se kell 45 perc... Könnyű ezt mondani! El is tűntem onnét a francba.

Teljesen el vagyok keseredve, mert rengeteg idő és energia ment bele ebbe a témakörbe. Nagyon szomorú és mérges vagyok.

Fontos lenne a jó jegy szerzése, mert kevés a dolgozat, és magasak a követelmények. Én kitűztem célként az ötös átlagot irodalomból (most 4.85 vagyok), de ez lehet, hogy csak hármas lesz... Nem tartom igazságosnak, mert ebben a dolgozatban nem volt benne a valós tudásom!

Mit tennétek a helyemben?



2022. jan. 12. 20:29
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
94%
Max az igazgatónak tudtok szólni
2022. jan. 12. 20:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 anonim ***** válasza:
100%
A tanár korrigálni fogja a saját hirtelen felindulásból elkövetett dolgozatbeszedését. Vagy az osztályzással vagy legközelebb folytathatjátok, vagy nem ad rá jegyet, bár azzal magával szúr ki. A témazáró 45 perc, nem lehet rövidebb. De még ha 3-t kapsz is, akkor is 5-re állsz. És végezetül: nincs óriási jelentősége a jegyeknek. Nem dől össze a világ, ha négyes vagy magyarból.
2022. jan. 12. 20:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 anonim ***** válasza:
30%

Nem olvastam vegig, de:


Szeretnel egyetemre menni erettsegi utan?


Ha igen, akkor ez jo izelito volt.

2022. jan. 12. 20:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 A kérdező kommentje:

2: ha hármast kapnék, 4.44-re menne le az átlagom, arra úgyse adná meg az ötöst. Holnap lesz órám az igazgatóhelyettessel, és meg fogom említeni ezt. Talán fog tudni segíteni. Ő szokott iskolai ügyeket intézni, remélem, megérti a helyzetünket (egyébként ő egy jóindulatú, kedves pedagógus).

Tudom, hogy szép jegy a négyes is, de azt is tudom, hogy ennél többre lennék képes!

3: igen, szeretnék egyetemre menni, bár még 1.5 évem vissza van a középsuliból.

2022. jan. 12. 20:49
 5/19 anonim ***** válasza:
35%

A karantén nem ment fel a tanulás alól. Ezt most tisztázzuk. Annyi mindenki sirt az online óráért, meg a lezárásért, de ott is tanulni kell, ha csak elküldik ag anyagot. Regen is igy volt, ha beteg valaki, nem volz online platform egyedül feldolgoztad otthon az anyagot, csak annyit kaptál, hogy mit csináltak.

Az egy masik dolog, hogy a tanánő túlreagálta.

2022. jan. 12. 20:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 anonim ***** válasza:
76%

Üdv a való világban. Sajnos vannak ilyen tanárok, túl sokat nem tudsz tenni. Elvileg jelezheted az igazgatónak, de egy valamire való iskolában nem panaszkodhat a diák a tanárára a dirinek. Aztán ha mégis elhiszi nektek, akkor utána megnézheted, hogy milyen megtorlás következik majd, ha ezt így reagálta le. jövőre nem leszel még 4 sem.

Tudom, hogy neked van igazad, és meg is értelek. De sajnos a tanár-diák viszony az mindig olyan alá-fölérendelt dolog, amivel nem sokat tudsz tenni. Én pl. ahova jártam, ott az volt az alap szlogenje a tanároknak, hogy csak az ötös, aki a tanárnál is jobban tudja. Nagyon sok tantárgyból a négyes volt a maximum jegy, amit szerezni lehetett. Vért izzadtam a négyesért. Erre tudod mi volt az akkori felnőttek reakciója? Jah, hát nem mindenkinek való ám egy elitgimnázium, te erre vagy képes. Este 10-ig tanultam minden nap, és 4,3 lett az átlagom, persze, hogy azzal nem vettek fel oda, ahova szerettem volna. Én őszintén most nem is viszem elitgimibe a gyerekem, minek tegyék tönkre.

Szóval bocsi, de ezekre lehet számítani: Vagy lehiggad a tanár, és magától átgondolja, hogy amit tett az helytelen. De ahogy leírtad, hát nem az a fajta, aki majd a szemetekbe mondja, hogy bocsi, én tévedtem.

Vagy mérlegel, és megadja neked 4,3-ra az ötöst.

Vagy lenyeled a békát és négyes leszel.

Vagy esetleg megkeresed, és megkérdezed négyszemközt, hogy mit kell tenned azért, hogy meglegyen az ötösöd. Lehet, hogy ezt jobban fogja értékelni, mintha az igazgatóhoz mennél.

Amúgy sajnos abban igaza van egy előttem lepontozott válaszadónak, hogy az egyetemeken még ennél nagyobb igazságtalanságok is lesznek, és ott aztán tényleg nem lehet mit tenni, mert egy egyetemi oktatónak kvázi nincs is főnöke, azt csinál, amit akar. Volt olyan tanár, aki azt mondta, hogy szigorlaton 250 dolgozatot kell másnapra kijavítani, ő kettesig javít. Ugyanis az mehetett másnap szóbelizni, akinek megvan az írásbeli. Így csak egyes és kettes jegy létezett. Mindenki tudott róla, ez nekik teljesen rendben volt. Közben az ösztöndíj meg a kollégium múlott az átlagodon.

2022. jan. 12. 21:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 anonim ***** válasza:
100%

Sajnos nem csak nálatok van az, hogy a a tanár covidos lesz, nem tartja meg az órát majd utána TZ-t irat. Nálunk is ez volt, sőt maga a tanár még karanténban volt, és helyettesítő tanárral írtuk meg a dolgozatot :( ezzel nem tudsz mit tenni, emiatt szerintem nem reklamálhatsz, hiszen egyébként sincsen ideje a tanárnak bepótolni az elmaradt órákat, mert közeleg az érettségi és haladni kell :/


Szerintem, ha normális a tanár, akkor nem írja be ezeket a jegyeket, vagy fel ajánl javítási lehetőséget. Ha nem, ilyenkor érdemes elolvasni az iskola házirendjét, amiben le van írva, hogy a témazárót milyen módon írathatja meg a tanár. (Nálunk pl. le van írva, hogy 1 héttel korábban be kell jelentenie és 45 perc-et kell adnia.) Javaslom, hogy először kérd meg a tanár, hogy húzza ki a jegyet vagy adjon javítási lehetőséget, hiszen nem volt fair, ahogyan eljárt (tudom, hogy ilyen a valóélet, de attól még nem kell szótlanul eltűrni!) Felmerül még az a lehetőség a tanár részéről, hogy nem témazáróként, hanem mezei dolgozatként könyveli el, ezért nem kapsz rá 200%-os jegyet, ez talán annyiból jó, hogy így kevésbé húzza le az átlagodat ez a dolgozat.


Egyébként ha már nem tudsz mit tenni és mindenképpen beírja a jegyet, akkor keress javítási lehetőséget. Egy beadandó, ppt készítése, esetleg felelés. Illetve nyugodtan szóljatok az osztályfőnöknek a problémáról, aki ha kedves segíthet tisztázni a helyzetet.

2022. jan. 12. 22:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/19 anonim ***** válasza:
100%

Én várnék még picit, mert ezt neki is tudnia kell, hogy igazságtalan volt (kollektív büntetés, pff... és még ő mondja, hogy nem a dedóban vagytok). Ha nem húzza ki vagy íratja újra, akkor mennék a feletteséhez.

6-osra ne hallgass, az, hogy velük mindent meg lehetett csinálni, nem jelenti, hogy erre hivatkozva minden más nemzedék is tűrjön mindent.

2022. jan. 13. 00:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 A kérdező kommentje:

Végül az irodalom tanárral beszéltem az egyik szünetben. Egész normális volt, mint ahogy azt vártam. Azt mondta, hogy nem fogok hátrányt szenvedni és tudja jól, hogy nem tudtuk többen befejezni, amit figyelembe vesz az értékelésnél.

Most így utólag visszaemlékezve volt hibám abban is, amit leírtam megoldásként, de volt sok jó válaszom is. A mondatkiegészítős feladatban csak 3 pontom lesz a 10-ből, a kifejtősök szinte hibátlanok lesznek (ez kb. 11 pont), a tippelősöknél még nem tudom. A fogalom meghatározásnál 2 pontom lesz a négyből. Eddig van 16 pontom a számolásom alapján. Még van 15 pont, amiről fogalmam sincs, hogy mennyit érek el belőlük.

Reménykedek, hogy meg lesz a 24 pont a 40-ből, ugyanis lejjebb viszi a ponthatárokat. 25%-tól kettes, 40%-tól hármas, 60%-tól négyes és 75%-tól ötös. De csak azoknak, akik tudtak viselkedni az órán.

Szerintetek ezek alapján mennyi esélyem van a négyesre? Remélem, meg fogja adni a jobbat.

2022. jan. 13. 15:39
 10/19 anonim ***** válasza:
13%
Ne csinálj már ekkora ügyet egy osztályzatból! Nem mindegy egy félévi jegy? Nulla jelentősége van! Semmi köze a személyes értékeidhez! Pont ugyanolyan ember vagy, ha négyest kapsz magyarból félévkor, mint ha ötöst. Semmi különbség! Az önbecsülésedet se egy légből kapott szám határozza meg!
2022. jan. 13. 15:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!