Hát nálam volt előnye, és hátránya is.
Előnyök:
- sokkal többet aludhattam, mint egyébként szoktam
- nem kellett annyit buszoznom, így felszabadult összesen 2 óra a napomból
- több időm volt a szabadidős tevékenységekre, illetve a testmozgásra
- ha lyukas órám volt, vagy elmaradt egy órám, akkor konkrétan azt csináltam otthon, amit akartam
Hátrányok:
- főleg az előző tanéves karanténban egy kicsit ellustultam, nem annyira tanultam meg a dolgokat, inkább puskáztam, vagy hívásba írtuk a dogákat
- a nehezebb, megértést igénylő tantárgyakból (matek, kémia) egy kicsit elvesztettem a fonalat, és sok anyagrész full kimaradt
- egyszerűen nem volt meg az a környezet a tanulásra, mint az iskolában, így a motivációm is alábbhagyott
- egy idő után már hiányoltam az emberi kontaktust, és kicsit egyedül éreztem magam
Nekem egyébként folyamatosan változik a véleményem arról, hogy szeretnék-e idén távoktatást vagy sem. Most éppen nem lenne rossz, mert jól esne egy kis feltöltődés, illetve a napi 7-8000 fertőzött, valamint 100-150 halottnak sem ártana, a kontaktok csökkentése... De úgy gondolom, hogy mostanában valószínűleg már nem lesz online oktatás, mivel a kormány nem ebben látja a megoldást, hanem az oltásban.
egy végzős diák
Mivel depresszióm volt, a " barátaim " kihasználtak, borzalmas volt. Rossz volt, h mindenki leszrt kb, nem voltak barátaim, elhíztam.
Most itt vagyok, máshogy gondolkodom, ezekkel a "barátokkal" folyton osszeveszem, lefogytam, el vagyok magamnak, barátaim úgy sincsenek, kibékülnék a távoktatas gondolatával.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!