Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Magyar, vagy matek? Építészmé...

Magyar, vagy matek? Építészmérnöki, vagy filmrendezői?

Figyelt kérdés

Úgy érzem, hogy két szék közé estem.

Általános iskolában szinte végig úgy tudtam magamról, hogy humán beállítottságú vagyok – egészen a központi felvételiig, amikor kiderült, hogy a matekom ezerszer jobb lett.

Ezután a gimiben már mefordult az állás, a matematika érdekelt jobban, matek faktra jártam, és abból is emelteztem. Abban az évben jött be a Pandémia, amikor 12-es voltam. Sajnos gyorsan lemondtam mindenről, és bár siekeresen leérettségiztem (félreértés ne essék, egyáltalan nem vészes eredménnyel) az álmom eléréséért küzdeni már nem volt elég erőm – a következő évre halasztottam.

Egészen eddig építészmérnöki karra szerettem volna menni, de az itthon töltött idő alatt újra fellángolt bennem a magyar, és a művészetek iránti szeretetem.

Új álmot eszeltem ki magamnak,filmrendező.

A kettő ugyebár elég jelentősen különbözik egymástól, és nem tudom, hogy melyik érdekel jobban. Nem tudom, hogy inkább humán, vagy reál beállítottságú vagyok-e, és úgy érzem, hogy talán egész életemben hazudtam magamnak.

Ezt szeretném abbahagyni és megtalálni a megoldást, és ehhez kérném a segítségeteket.


Esetleg tudnátok tippeket adni, hogyan tudnám eldönteni, hogy melyik szakirányban vagyok jobb?

A második kérésem pedig az lenne, hogy ha esetleg vannak tapasztalataitok, ismerősöktől szerzett információitok, arról, hogy a két karon milyen a tanítás, vagy, hogy ez az egész hogyan zajlik, a két munkáról, akkor osszátok meg velem, kérlek.

Köszönöm a segítségeteket. :D.



2021. szept. 29. 18:34
 1/4 anonim ***** válasza:
59%

Nem rég hasonló cipőben jártam, mint te.


Gondolj bele, mivel töltenéd szívesebben az időd, matekpéldák megoldásával, vagy irodalomtudományi könyvek olvasásával. Mi megy jobban: az egyenletmegoldás vagy a verselemzés? Hamarabb felmondod a Pitagorasz-tételt, mint kitalálod, mire gondolt a költő?


Oké, ezek kicsit viccesnek tűnnek, de az egyik tárgyból meg kell, hogy legyen benned az a plusz. Mindkettő elég ritka, akkor is kiemelkedik valamelyik. Ezt érezni kell, valakinek könnyebben megy, valakinek nehezebben.


Egyébként a filmrendező nem rossz, bár annyira (szerintem) egyiknek sincs köze hozzá, viszont nagy kreativitásra lesz szükséged.


Egyébként magyar-matek iránnyal sem lehetetlen szakot találni, pl.: kommunikáció- és médiatudomány, informatikus könyvtáros, de méginkább a magyar-matek szakos pedagógus (ha érdekel ez az irány persze).


Sok sikert, majd írj, ha kitaláltál valamit!

2021. szept. 29. 22:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:

Az építészmérnök és a filmrendező szakban az a közös, hogy mindkettőben szükség van a kreativitásra, és egy bizonyos mértékig szabadon döntheted el, hogy mit hogyan csinálsz. Valószínűleg mindkettőben ez tetszhetett meg neked.

Van egy olyan mondás, hogy ha egy második dolog is megtetszett és elbizonytalanodtál, akkor az elsőt nem is szeretted annyira, mint gondoltad. Te mennyire hiszel ennek?

Továbbá miért akartál (vagy akarsz) építészmérnök lenni? Ha azért, mert "csak a mérnök a megbecsült és jól fizető" akkor inkább válassz mást, mert hosszútávon a pénz nem boldogít.

Mi tetszik neked a filmrendezésben? Attól, hogy szeretsz filmeket nézni, még nem feltétlenül leszel jó rendező. Szerintem jó ötlet lenne az, ha a barátaid és a családtagjaid segítségével megpróbálsz egy kisfilmet elkészíteni, mert így tapasztalatokat szerezhetsz ilyen téren is.

Egyébként nem zárja ki semmi azt sem, hogy mindkettőre jelentkezz. Így a végleges preferencia sorrender igazából még jó sokára, a sorrendmódosítás idejére kell kitalálnod.

Sok sikert!

2021. szept. 30. 08:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
80%
Epiteszmernokkent az a tapasztalatom, hogy ez a pálya sokkal inkább humán, mint reál (legalábbis igen sok szakterületen). Azok az építészek, akik valóban a klasszikus tervezéssel foglalkoznak - és nem szakmernokkent egy-egy iparági megoldáson pl tuzvedelmen - azok munkájában a kommunikáció elsődleges. Először az ügyféllel, amikor fel kell mérni az igényeit, utána pedig a terv prezentalasakor. Ahhoz, hogy valaki jó házat tervezzen egy ügyfélnek, nagyon jól kell tudnia bannia az emberekkel, felmernie az igényeiket, azokra megfelelni vagy ügyesen ellentmondani, mikor indokolt. A real-human kombináció talan leginkább a belsőépítészeti tervezes soran érvényesül. Lehetséges, hogy ebben az irányban érdemes lenne szetnezned.
2021. okt. 1. 19:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen a válaszaitokat, sokat segítettetek nekem! :D.
2021. okt. 9. 21:50

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!