Lesz újra távoktatás egyetemen? Hogyan oldjátok meg így az albérletet?
De egyébként harmadévesként, egy teljes távoktatásos tanévvel a hátam mögött úgy érzem, hogy ha a tanév közben online oktatásra váltunk, én mindent meg fogok tenni, hogy akkor is az albérletben maradjak. Még egy online félév a gyerekkori szobámban távol mindenféle egyetemi közegtől, és tuti be is golyóznék. Nekem az albérlet nemcsak egy átmeneti szállás, hanem önállóságot, szabadságot jelent.
Próbáljatok meg rövidebb időre szerződni, fél év egy év helyett.
Szerintem lesz távoktatás.
Egy ismerősöm tavaly úgy kötött szerződést, hogy távoktatás esetén azonnal kiköltözik, és a kauciót is visszakapja, függetlenül attól, mióta lakik az ingatlanban.
De egyébként lehet annyira megtetszik neked az önállóság, hogy maradni akarsz.:) nem tudhatod előre.
Hadd kérdezzem meg, melyik egyetem ez ahol már online oktatást rebesgetik?
Sajnos senki nem tudja, hogy lesz-e és mikor hibrid/online oktatás.
A dolog erősen függ attól, hogy milyen szerződést kötöttél: határozott vagy határozatlan időtartamú? Ha az utóbbi, milyen határidő szerepel benne a felmondásra?
Szerintem még bőven találhatsz lakótársat, hirdesd meg a szakod gólyacsoportjában, szinte biztos, hogy lesz érdeklődő!
Én eddig kollégiumban laktam 3 évig (ebből leszámolva az online oktatást persze), idén viszont nem vettek fel és esküszöm valahol még örülök is neki. Albérletbe fogok menni és megbeszéltem a szüleimmel, hogy én már eleve úgy tervezem, hogy bármi lesz (online vagy jelenléti) én maradok az albérletben. Egyrészt nekem a tököm tele van az egésszel megmondom őszintén :D Tavaly tavasszal az első hullám idején egyik napról a másikra küldtek minket haza a kollégiumból, majd visszarángattak minket kipakolni, akkor 4 órát álltam sorban mire bejutottam stb., fantasztikus volt. Majd szeptemberben mi még az őszi félévet jelenléti oktatással kezdtük, de már akkor mindenki azt találgatta, hogy vajon mikor állunk át távoktatásra, na vajon meddig kell bejárni, mikor dobnak ki minket a kollégiumból stb., de már eleve a kollégiumba is úgy költöztünk be, hogy "jajj csak a legszükségesebbeket kellene vinni, mert mi van, ha haza kell pakolni"... Lehet én vagyok a túl érzékeny, ingerlékeny stb., de engem ez marhára idegesített és frusztrált, hogy szinte minden nap ezen kellett aggódni meg így találgatni, hogy na vajon majd most mi lesz, mert teljesen bizonytalan volt az egész helyzet. Másrészt pedig amit a harmadik (azt hiszem a harmadik) hozzászóló is írt, nekem elég volt az otthon töltött idő. Jó a kapcsolatom a családommal, nincsen velük semmi baj, nem is ilyen kontrollmániás típusok stb., de így lassan 1,5 év után nekem elég volt és nem akarok tovább itthon maradni. Itthon általában tök egyedül voltam, távol voltak a barátaim, nem tudtam eljárni sehova (vidéken lakunk, tehát ehhez képest egy egyetemváros az ég és föld, nekem nagyon hiányzott), a szobában ücsörögtem és tanultam egész nap, bármilyen jófejek is a szüleim nyilván nem olyan az életvitelük mint egy huszonéves egyetemistának és hasonlók. Úgyhogy én már nagyon várom, hogy elköltözzek és reménykedem a jelenléti oktatásban is.
Természetesen tudom, hogy ez nem mindenkinek ennyire egyszerű és nem mindenki engedheti meg magának, hogy albérletet fizessen "feleslegesen", mert sok pénzről van szó. Én azt láttam az albérlet keresés során, hogy azért voltak olyan tulajok, akik ennek tudatában adták ki a lakást és felajánlották, hogy pl. a kaució ellenében felmondhatod a lakást bármikor vagy, ha szólsz előre akkor lelakhatod a kauciót vagy esetleg nem kérik a teljes bérleti díjat, ha nem laksz ott. Persze, ez a ritkább és a többség fixen egy éves szerződést szeretne, nem adja vissza a kauciót stb., de azt gondolom meg lehet kérdezni mindent, meg lehet próbálni egyezkedni. Úgyhogy nehéz az biztos, de meg kell próbálni a lehető legjobban megoldani. Én a lakótárssal kapcsolatban vagyok így és számomra ez okozza a nehézséget, mert olyat kellene találnom, aki hasonlóan nem menne haza és ez annyira nem egyszerű.
Sajnos biztos, hogy lesz ez az oktatásnak csúfolt baromság ebben a tanévben is. (Meg a többi értelmetlen és diktatórikus intézkedés is.)
Arra én nem számítanék, hogy majd enged a bérbeadó a díjból, ha nem laksz ott, vagy ilyesmi. Minek tenné?
Viszont azt javaslom neked, hogy ne egész lakást akarj bérelni, ahová te keresel lakótársat, hanem csak szobát vegyél ki (a többi szoba kiadása a bérbeadó gondja). (Tudom, már megegyeztetek, ez csak a jövőre vonatkozó általános tanács.)
Azzal egyetértek, amit írtak itt többen, hogy érdemes lehet távoktatás alatt is maradni. Nekem is tele volt a hócipőm a hazaköltözéssel tavaly tavasszal, így az őszi félév végén meg most tavasszal is én már maradtam az albérletben. Így legalább tudtam találkozni csoporttársakkal, eljárni ide-oda (már persze arra a kevés helyre, ahová lehetett). Illetve ha pl. bekapcsolódsz kutatásba is az egyetemen, akkor nyilván be is kell menned. Amúgy nem tudom, nálatok mennyire veszik komolyan ezt a távoktatást, nálunk dolgozni is sokkal könnyebben el tudtak menni hallgatók, mert az oktatás egy nagy nulla volt, nem vett el időt (más kérdés, hogy alig tanultunk így valamit).
Az is egy jó pont hogy be tudtál jutni az egyetemre.
Nem mindenki teheti meg
Bar az idei érettségi egy vicc..
Na de keress olyan albérletet ahol vannak 1-2en és máris mas
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!