Levelezős jogviszony miért nem jó sok iskolaszövetkezetnek?
Akkor a levelezős hallgatók hogyan tudják a szakmai gyakorlatukat igazolni?
A többség más területen dolgozik, mint amit jelenleg egyetemen tanul és a munkahelyük nem tudja leigazolni a szakmai gyakorlatot.
Plusz akkor diákmunkásként sem veszik fel őket, mert nem nappali munkarendűek.
Erre mi a megoldás? Meg miért nincs erre valami bejáratott út?
#3: Nálunk a GAMF-on levelezőn ugyanúgy hat hét a levelezősöknek is, mint a nappalisoknak. Viszont itt levelezőn azok vannak többségben, akik eleve a szakterületen dolgoznak, így a többség munkatapasztalat alapján el tudja fogadtatni.
Amiket hallottam még: teljesen más területen dolgozik, de a munkahelyén van olyan terület, és házon belül meg tudták oldani.
Akinek ez sem működik, ott marad a szabi/fizetetlen szabi, vagy keretidő ledolgozás, vagy ezek kombinációi. De ilyen szerintem kevés van. A többség a saját területén akar előbbre jutni, így elegendő tapasztalattal rendelkezik.
Ez mind oké. Kivesznek szabit, megoldják stb. De melyik cég fogadja a levelezősöket? Szakmai gyakon minden cégnél elvárás, hogy nappali tagozatos legyen.
Tehát a levelezős hiába vesz ki szabit vagy hagyja ott a munkahelyét is akár nem az őoldalán van a hiba, hanem a másikon, a cégek nem veszik fel gyakornoknak.
Miért ne vennék fel? Egy 6 hetes szakmai gyakorlatra fizetést sem kötelező biztosítani. Tehát ingyen is dolgoztathatják az embert gyakornoki szerződéssel. Ezen felül még tao kedvezményt is kapnak, ha van gyakornok. A cégnek megéri.
Pont hogy az nem éri meg a cégnek, ha iskolaszövetkezeten keresztül van a kötelező szakmai gyakorlat, mert akkor legalább a minimálbért ki kell fizetni + a szolgáltatási díjat az isz-nek. Ha saját maguk vennék fel, akkor elég lenne a 6 hetet meghaladó gyakorlatra is a minimálbér 65%-át fizetni.
Az iskolaszövetkezeteknél hirdetett gyakornoki munka nem a kötelező szakmai gyakorlatot jelenti az esetek 95%-aban, de azt is leigazolják persze. De nem 6 hét, 2-3 hónapra keresnek gyakornokot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!