A Felvi felszólítást küldött, hogy töltsek fel felsőfokú oklevelet, de most fogok végezni a nyáron. Mit tegyek?
Na közben ezt találtam a felvin:
"Ha a jelenleg zajló felsőoktatási felvételi eljárás során (a tavaszi félévben) szerzi meg a felvételhez szükséges felsőfokú végzettségét és legkésőbb 2021. július 8-ig az oklevelet nem állítják ki, akkor a magyarországi felsőoktatási intézmény által kiállított oklevél-igazolás formanyomtatványt kell benyújtania, ez igazolja, hogy teljesítette a záróvizsgáit és rendelkezik az oklevél kiállításához szükséges nyelvvizsga-bizonyítvánnyal, vagyis az oklevél kiállítása folyamatban van. A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (Nftv.) 51.§ (3) bekezdése alapján az oklevél-igazolás csak akkor fogadható el, amennyiben azt a jelentkező számára a záróvizsga napjától vagy a nyelvvizsgát igazoló okirat bemutatásától számított legfeljebb harminc napon belül állították ki."
Tehát én is ebben a tavaszi félévben fogok végezni. Hol tudnám ezt nekik jelezni a weboldalon? Már mindent átnéztem, de sehol nem találok ilyen opciót.
Ez szuper, akkor lehet jelentkezni így is.
"akkor a magyarországi felsőoktatási intézmény által kiállított oklevél-igazolás formanyomtatványt kell benyújtania, ez igazolja, hogy teljesítette a záróvizsgáit és rendelkezik az oklevél kiállításához szükséges nyelvvizsga-bizonyítvánnyal"
Kérni kell egy ilyet az iskoládtól, szerintem.
Szia!
Ugyan 12.es vagyok, de egy hasonló emailt még régebben kaptunk, mondván töltsük fel a 12.es bizonyítványt 5 napon belül, amit még mindig nem kaptunk meg. Felhívtam az oktatási hivatalt, nagyon rendesek voltak, második próbálkozásra fel is vették és megnyugtattak, hogy ameddig július 8ig felkerül minden, ami szükséges, nem lehet gond.
Szerintem hívd fel őket, mondd el a helyzetet, lehet hogy hibásan küldték ki az emailt, ahogy nekünk is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!