Lehetne kettőnél több egyetemi szakra járni államilag támogatott formában?
Én már elég rég jártam egyetemre, 15 éve, akkoriban más szabályok voltak. Akkor az volt, hogy ha párhuzamosan csináltál két mestert, akkor az nem számított külön félévnek, de onnantól, hogy megvan az egyik mesterdiplomád, mindenképp áttettek költségtérítésesre, akkor is, ha maradt volna még amúgy féléved.
Én pl két olyan mesterszakot csináltam párhuzamosan (egy év csúszással), amik részben fedték egymást, így tárgyakat is tudtam elismertetni. Az volt a terv, hogy 12 évév alatt megcsinálom az alapszak+két mestert. De aztán bizonyos okból megszereztem az egyik diplomát, a másikon meg átsoroltak. Pedig még csak 10 félévet használtam el.
Amennyire tudom, ma fordítva van, a 12 félévet fel lehet használni attól függetlenül, hogy van-e már diplomád, de a párhuzamos képzések külön számítanak.
Van egy alapképzésem 7 félév volt. Most vagyok egy másik alapon 8 félév és egy mesteren 4 félév.
E utolsó kettőn egyszerre fogynak a féléveim, sajnos.
Milyen büfé szakok amiket egyszerre lehet végezni? Próbáljatok egy villamosmérnöki mellett bármit is csinálni, örül az ember, ha lyuk van a hátsóján.
Még hogy nincsenek büfé szakok. Eszem megáll.
8: én most pl a gazdinfot csinálom munka és 2 gyerek mellett. Ehhez képest a két egyetemi szak piskóta volt. Bár gondolom szerinted az is büfé.
4
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!