Mi lesz április 19.-én? Mire számítsunk?
Sziasztok! Tudom, hogy nagyon sok ilyenfajta kérdés van már itt, de én szeretném kicsit kielemezni a dolgokat, és úgy feltenni a kérdést, nem csak úgy idebökni.
Mai cikk, 11 órával ezelőtt közölte az Index: "Befejezte a közoktatási intézmények fertőtlenítését a honvédség"
-Az óvodákban és általános iskolákban. A gimnáziumokban nem történt semmilyen fertőtlenítés. Ami ilyen szempontból őszintén mindegy is, mert gazdatest nélkül a vírus nem marad meg zárt helyeken. Az iskolák pedig be vannak zárva. Jó persze, vannak olyan pedáns tanárok, akik onnan tanítanak, vagy otthon nem tudják megtenni az online oktatást, de ezeket összefoglalva, még mindig hülyeség fertőtleníteni, amikor még 13 nap van a nyitásig.
A következő, amit mindenki kántál: vajon kialakulna-e addig immunitás a tanároknál? -Leszögezném: NEM!
És a tanárok még most is csak az elsőt kapták meg, a másodikat nem fogják addig megkapni, legalábbis nagy része nem nagyon. És akkor még ott vannak azok a tanárok, akik nem vették fel az oltást.
Ugye az mindenkinek tiszta, hogy az oltás után, ugyanúgy vírus hordozó vagy, csak neked nem lesz komolyabb egészségügyi problémád. Gondolva itt a szövődményekre, vagy az AtraZeneca esetében a vérrögökre. A gyerekek, és a szülők nagyon nagy része sem lesz beoltva. Ha kinyitnak az iskolák, készülhetünk is a negyedik hullámra.
Eddig 4 oktatási szervezet, kérte a kormányt hogy ebben a tanévben már hagyjuk az iskolát. Vajon érdekelni fogja a kormányunkat, azoknak a szava, akik a legjobban számítanak? Akik majd bejárnak minket tanítani, és kiteszik magukat a fertőzésnek. Hogy hazaviszik és a saját családjukat is megfertőzik.
Megígértem magamnak, hogy nem fogok elkezdeni politizálni, de nem érdekli a kormányt az emberek mondandója. És amikor Orbán Viktor és kormánya eljut április 16.-a péntekre, amikor megerősítik a döntést, akkor vajon a saját érdekei fogják vezényelni, vagy az oktatásban dolgozóké?
Mindenképpen szeretném leszögezni, hogy nem vagyok virológus, és csak a hírekből tájékozódom, ami nem az M1-et, és az egyéb kormány által befogott híroldalakat jelenti.
Szóval aki esetleg ténylegesen képes érthető választ írni a fentiekben leírtakkal kapcsolatban, annak nagyon szívesen várom a véleményét, és érdeklődően olvasom majd sorait.
-Egy 16 éves gimnazista
Nem irigylem ebben a helyzetben az érettségizőket, 16 évesen nekem még messzire van...
Attól függetlenül nem kívánom,hogy visszamenjünk, az összes porcikám tiltakozik ellene...és félek is.
Azért csak hónapok óta itthon vagyunk...elzárkozva( még ha nem is mindenki) és elszoktam a sok embertől, személyes találkozásoktól.
És persze rengeteg tanulnivalót felhalmoztam....a suli meg beharangozta,hogy hatalmas számonkérések lesznek, szerintem valamelyik tanár még örül is ennek a helyzetnek, legalább jól megszivatja azokat akik eddig lógtak, és nem tudott mit kezdeni vele akkor.
Amúgy...miért van gondolatban egyáltalán hogy kinyitnak a sulik?
Olyan jó adatok vannak?
Vagy...úgy gondolják az emberek,hogy ha az önkéntes tanárok(és az idősek)be vannak oltva, akkor a többi 7 millió ember nem fogja elkapni? Nem fog szenvedni,megbetegedni?
Vagy mindenáron lazítani kell a turizmus csucsszenzonjáig?
Már egy ideje szemezek ilyen kérdésekkel, de most válaszolok is végre :D
Először is, több, mint szánalomra méltó, hogy még ilyen időkben is a drága foci, az EB a prioritás, ahelyett, hogy kicsit is gondolkodnának. Ilyen járványügyi számokkal még csak a nyitás gondolata sem kellene, hogy felmerüljön!
De biztos vagyok abban, hogy a számok csodával határos módon látványosan enyhülni fognak a bűvös dátumig, mikor is a fejesek majd büszkén kihúzzák magukat: "legyőztük a vírust!". Ez pedig elég messze áll (majd) a valóságtól.
Van pár egészségügyis ismerős, akikből időnként kibukik, hogy amúgy zárt ajtók mögött mik mennek..
Én nem támogatom a nyitást, és egyetemistaként, tanárgyerekként írom ezt, mert tudom, hogy ennek nem lesz jó vége. De azt azért hozzátenném, hogy hiányzik a régi élet, a szak- és csoporttársak, de nem szeretnék kockáztatni. Apa lassan 60 éves lesz, van is alapbetegsége, és a tetejébe még gyengébb is az immunrendszere. Anyum tanár, szintén 50+ -os, napokban kapja az oltást. Mi tavaly óta rendesen betartjuk a szabályokat, figyeltünk mindenre, nem volt egyszerű, de tényleg nem akarunk/akartunk kockáztatni. Több ismerősünk, rokonunk elkapta, közülük többen eléggé felelőtlenül járkáltak előtte mindenhova, mindenre fittyet hányva.
Aztán kinézek az ablakon, a játszótér múlt hétig dugig volt gyerekkel, felnőttel, időssel, maszk persze senkin. Az utcán se hordja a maszkot az emberek 90%-a, és forgalmasabb helyen lakunk. Neten is azt látom, hogy vannak olyan emberek/ gyerekek, akik állandóan ilyen-olyan társaságban ölelkeznek, pusziszkodnak, csoportosan iszogatnak, a vírus meg gyönyörűen mehet körbe. Megértem, hogy mindenkinek elege van (nekem is), de csak egy kicsivel kellene felelősségteljesebben viselkedni..
A bezárás előtt is több általános, meg gimi is gócponttá vált, szerintem ez most sem lesz másként. Bevásárlóközpontban m^2-es megoldás van, akkor hogyhogy a kicsi osztályterembe be lehet zsúfolni javában 30+ embert?* Arról nem is beszélve, hogy az esetek többségében a gyerekek forgószínpad szerűen váltogatnak termeket, de közben napi szinten sincs fertőtlenítés? Ugyanaz fog történni, mint eddig is: a fejesek szépen ledobják magukról a felelősséget, és amikor beüt a baj, ujjal mutogatnak másokra, hogy ők tehetnek róla, mert ők (a fejesek) biztosítottak mindent.
* ahol ráadásul a szellőztetés sem mindig a legkivitelezhetőbb? (legalábbis nálunk anno mindig ment a hiszti, hogy ne nyissunk ablakot, mert a haspólós lány fázik az ablak mellett..)
Szerintem erre a tanévre el kellene engedni a személyes oktatást, többet ártana, mint használna.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!