Mit gondoltok az online oktatásról? MIk az előnyei/hátrányai?





Nekem sok előnyt jelent, mert viszonylag hatékonyan tudok egyedül tanulni, és nem kell kiemelkedően sokat foglalkoznom olyan tantárgyakkal, amikről tudom, hogy a továbbtanulásomban nem fog szerepet játszani. Segítünk egymásnak a redmentán, matekon kívül kb. mindent közösen írunk, de nem is lehet máshogy, mert ezzel a tanárok is tisztában vannak. Nem ritka hogy egy 60 perces dolgozatra 25-30 feladatot kapunk. A másik megoldás, hogy feleltetnek, az ugyanúgy néz ki, mint az iskolában, nincs benne trükk. Afelől jelenthet előnyt még az online oktatás, hogy így jelentős esélyt látok arra, hogy elmarad a szóbeli érettségi, ami nekem nagy könnyebbséget okozna, mert két tantárgyból csinálnék előrehozottat májusban. A barátaimmal azért szoktam találkozni legalább kéthetente, tehát efelől sem szenvedek óriási hiányt.
A hátránya az, hogy sok tanárt egyáltalán nem érdekel hogy mi van velünk. Olyan tantárgyakkal kapcsolatban is, ami fontos lenne. Tipikus az, hogy eléd vágják a feladatot és csináld meg/tanuld meg bármilyen segítség nélkül, vagy pl. nem érzik hogy mennyit adnak ki, és egy ártatlan kis feladat megeszi két délutánomat.





Számomra hatalmas előny, hogy nem kell napi két órát utaznom, és az unalmasabb/haszontalanabb (pl ppt felolvasós) előadásokon nem kell aktívan figyelnem. Nyilván az írásbeli számonkérések is könnyebbek így, de ettől függetlenül azokra szoktam tanulni. Nekem az is előny, hogy az óraközi szünetekben/lyukasórákban nem az egyetemen megy el az időm a semmire (hiszen ott azért nehéz bármivel is haladni), hanem tudok kényelmesen ebédelni, megcsinálni a házimunkát, pihenni, tanulni stb.
Hátrány, hogy kezdem érezni magamon a bezártság okozta negatív következményeket, pl sokkal ingerlékenyebb vagyok egy ideje. De ez mondjuk nem az online oktatás hibája, hanem azé, hogy nincs hova menni a sétáláson kívül.





Kicsit hosszú válasz lesz, mert nekem volt "szerencsém" tavaly gimisként és idén elsős egyetemistaként is megtapasztalni az online oktatást.
Gimiben:
akkor még felkészületlen volt mindenki, de egész hamar belelendültünk. 2 érettségi tárgyat tartottak meg Zoom-on, eleinte heti 1-2 alkalommal, a végén már szinte mindennap volt belőlük óra, ami jó volt és nagy segítség is. Viszont irreálisan sok feladatot kaptunk, még tesiből is beadandó hegyek sorakoztak.. tölteléktárgyakból is rengeteg feladat volt, a tanárok csak bombáztak minket feladatokkal, még hétévégén is! Nem órarend hűen dolgoztak és szó szerint reggel 7-től este 11-ig pittyegett a telefon. Pillanatok alatt beúsztam és már szinte gyomorgörcsöm volt, amikor hallottam, hogy megint van feladat.. kicsi határidő, sok feladat és alig tudtam koncentrálni az érettségi tárgyakra, meg magára az érettségire, mert a házi hiányért persze rögtön repült az 1, és az átlagomat meg tartanom kellett. Katasztrófa volt, aztán beszéltünk az ofővel, hogy ez így nem állapot és kérjük segítsen, mert pár hét van érettségiig és tesi egyessel fenyegetnek a beadandók miatt.. ő segített és onnantól kezdve reális feladat mennyiség volt. Ég és föld volt..
Egyetemen:
Minden órát megtartanak és szigorúan vezetik a hiányzást. Nagyon sok plusz anyagot kapunk, az órákat rögzítik, így bármikor újranézhetjük. A tanárok is megértőbbek most és segítőkészebbek, de mindig szólnak, hogy időben írjunk nekik e-maileket, mert nagyon sokat kapnak és időben szeretnének válaszolni. Viszont sajnos passzívabbak vagyunk, a szaktársakkal is elég döcögősen megy a csoportmunka, mert nem írnak vissza és van, hogy csak órákkal, rosszabb esetben napokkal később..
Az óráim többségén szerencsére "elég" a netes oktatás, mert még nincs gyakorlat és (lekopogom) eddig jól fel tudtam készülni itthon is.
Előny, hogy nem kell 6-kor kelnem a busz miatt, nem kell naponta 2x 1 órát utazni, szóval nincsen annyi holtidő és lazán tudok órák közben enni, inni is, úgy, hogy közben figyelek is. A számonkérések is kicsit barátibbak, mint (a kapott példák alapján) az előző éviek. És jóval több idő jut magamra.
Viszont hátrány, hogy könnyen elterelődik itthon a figyelmem, nehéz állandóan figyelni. Mindkét szülőm itthon van most és elég hangosak.. ha szólok nekik, hogy órám van, és picit halkabban, még én vagyok a rossz. Felújítás is volt, szomszédok sem a leghalkabbak. Szóval nem mindig a legkönnyebb.. meg nagyon hiányzik is a társaság, péntek kivételével mindennap vannak óráim, szóval alig mozdulok ki itthonról, korombeliekkel szinte nem is találkozok sajnos, pedig már nagyon hiányzik.










Hátrányok:
-napi 7-8 óra számítógép előtt ülés
-sokkal több feladat, mint normál suliban
-barátaimmal november elején találkozhattam utoljára
-rendkívül egészségtelen a bezártság, saját bőrömön is érzem
-sokkal nehezebb megérteni az anyagot
Előnyök:
-





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!