Jól fizető állásotok mellett elvégeznétek a tanítói képzést azért mert az volt a gyerekkori álmotok? Vagy hagynátok inkább?
Ha csak a tanulás hiányozna és régi álmom lenne, levelezőn simán beiratkoznék elvégezni.
De nagyon nem éri meg dolgozni benne.
Az általános iskola alsó osztályai az álmom. De ehhez tanítói végzettség kell (bár ahogy halad ez az ország, sosem tudni).
A fizetés pedig, ohh....nem is írom mert tudjátok.
Köszönöm a válaszokat!
Szerintem belevágok, bár nem tudom mikor fogok majd dolgozni benne. A jelenlegi munkahelyemet nem szeretném otthagyni az álom munkám miatt mert már gyerekeim is vannak és számít, hogy mennyit keresek.
Kedves 6os, köszönöm ismét a segítséget! :) Nagyon jól estek a soraid! :)
Sok sikert kívánok és minden jót!
Pályakezdő tanítóként mondom, ha teheted, tedd!
Igen, a fizetés ocsmány módon kevés. Igen, általánosan se vagyunk valami állatra megbecsülve a társadalom által.
DE!
Pont az ilyen elhivatott emberekre van a szakmának szüksége, amilyen talán te is lehetnél. Ritka állatfaj lesz a pedagógus hamarosan, sokan fognak nyugdíjba vonulni az utánpótlás pedig kevés.
Nem kevés melóval jár, én most 31 elsős kisdiákot terelgetek osztálytanítóként, de semmire se cserélném el. Imádom, mindenem a tanítás. Sajnos ilyen fizuval nehéz elkezdeni egy életet (a saját ingatlan csak álom) de majdcsak alakul valahogy... Talán egyszer ráébrednek és meg is fizetik majd.
Csak bátorítani tudlak! Hajrá!
24/N
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!