Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Fordult elő valakivel, hogy...

Fordult elő valakivel, hogy az iskolában ő vagy a szülője panaszt tett egy tanár ellen, és az igazgató nem a tanárnak adott igazat?

Figyelt kérdés
2021. febr. 2. 13:43
 1/4 anonim ***** válasza:
100%

Attól függ, mit értünk „igazadás” alatt.

Az én középiskolai osztályomban előfordult, hogy az egyik nyelvi órán a tanár ok nélkül felpofozta az egyik gyereket (pontosabban az ok az volt, hogy a gyerek újságot olvasott, és nem a tanárra figyelt, de kb. az osztály 90%-a ugyanúgy nem figyelt, ráadásul a kérdéses gyerek már évek óta tanulta az adott nyelvet, mi pedig kezdők voltunk).

Ennek az lett az eredménye, hogy a gyerek átkerült a haladó csoportba. Érdekesség, hogy ő már korábban is haladó csoportba akart járni, de nem volt haladó csoport, de az incidens után varázsütésre született egy, amibe tudott járni (a felsőbbévesekkel járt németórára).

A tanárt nem szankcionálták semmilyen téren.

2021. febr. 2. 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:
Azt értem alatta, hogy a tanárt az igazgató pl. felszólította bocsánatkérésre, stornóztak ehy intőt vagy jegyet, legvégső esetben elbocsátás.
2021. febr. 3. 08:05
 3/4 anonim ***** válasza:
62%

Gimiben nálunk elbocsájtottak egy idősebb nőt, mert nagyon durván pofira adogatta a jegyeket. Az osztály háromnegyedét érintette ez (amúgy engem is), eleinte még nem volt annyira feltűnő, de a végére már nagyon nem rejtette véka alá. Amikor kiálltunk elé, hogy ez így nem fair, még ő fenyegetőzött.

Eléggé eldurvult a helyzet (...), szóltunk az ofőnek, majd az igazgatónak, de egyikkel sem mentünk túlzottan sokra. Végül az egyik srác anyja jött be és elbeszélgettek édeshármasban. (az anyuka, a tanár és az igazgató)

Pont az óra előtt volt ez az eszmecsere és rendesen kaphatott a nő a fejére, mert sírva jött be órára és köntörfalazva ugyan, de közölte, hogy az utolsó két jegyet nem írná be. (szinte kivétel nélkül mindenki egyest kapott rá, max 4db 2-es lett belőlük) Júniusig ment a cicaharc, így megvárták a tanév végét, csak utána csapták ki.

2021. febr. 3. 22:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
Nálunk lecserélték a matektanárnőt, eltiltották az osztályomtól, mert élevezettel írt be egyeseket. A legjobbak is kettest kaptak. Utána magyarázkodhattam az újnak, hogy de nem kettes vagyok matekból..
2021. febr. 16. 04:30
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!