Tényleg csak azok "szenvednek" a digitális oktatás miatt, akik szenvedni akarnak?

"Nem, a tanárok is szenvednek, pedig nem akarnak."

Én tanár vagyok és abszolút nem szenvedek, sőt, életemben nem volt jobb dolgom.

Már csak azt nézzük meg, mennyit spórolok naponta az utazással. Ha csak ez, már megérte.

"Tényleg csak azok "szenvednek" a digitális oktatás miatt, akik szenvedni akarnak?"

Igen! Szó szerint.

én szenvedek. pedig nem szeretnék.

persze el tudom képzelni, hogy valamelyik iskolában faszán megoldották a helyzetet, de az enyémben sajnos nem. egyedül az irodalomórám van normálisan megtartva, de a többi katasztrófa, mert mindegyik tanárom csak panaszkodik a helyzet miatt, és meg se próbál normálisan átadni egy anyagot. ráadásul egy matekot mondjuk képtelenség egyedül megtanulnom és megértenem.

meg fele olyan gyorsan sem haladunk..

utolsó válaszoló vagyok(bár nem hinném hogy ez olyan fontos) és még azt is szeretném hozzátenni, hogy a "szenvedésnek" nem csak a tanítás minősége az oka. hiába van mentális betegségem, nem gondolnám, hogy ez egyedül nálam jellemző, főleg hogy a baráti körömben már beszéltünk is erről, de szerintem az egyik legnagyobb akadály itt a lelki egészség fenntartása.

most fogok érettségizni, 18 éves vagyok, és 18 évesen már lassan egy éve kisebb kihagyásokkal nem tudok mit tenni, minthogy itthon üljek. nem tudok a barátaimmal lenni. nem lesz szalagavatóm. nem lesz afterpartim. és még sorolhatnám. persze, most lehet mondani, hogy az legyen a legnagyobb problémám, hogy itthon kell lennem, de nap nap után ugyanazt átélni több, mint lehangoló.

semmi motivációm. konkrétan semmi motivációm, kedvem. és ez nem csak velem van így.

persze örülök, hogy van aki nem így érez.

Szerintem nem.

Én is szenvedek a távoktatás alatt, mert számomra nagyon sok negatívummal jár. Sőt, szerintem (legalábbis magamon azt érzem) az idő is egy nagyon fontos faktor ebben, mert teljesen máshogy éltem meg a tavaszi és a mostani, őszi távoktatást. Tavasszal még én is tudtam örülni olyanoknak, hogy pl. otthon maradhatok és ez így mennyivel egyszerűbb, kényelmesebb, olcsóbb vagy könnyebben be tudtam osztani az időmet. Aztán minden kis frusztráltság, probléma, zavar stb. egymásra épült és már abszolút elegem van belőle, semmi pozitívumot nem tudok találni a távoktatásban és azt várom, hogy mikor mehetek végre vissza. "Pedig" én már egyetemista vagyok pár éve, tehát jócskán hozzászoktam a "magadnak tanulsz", "saját felelősséged" stb. dolgokhoz, de mégis érzem a különbséget a távoktatás és a jelenléti oktatás között. Hogy konkrét példákat is mondjak.... tanulás részéről ott vannak az online órák (nálunk ebben a félévben az összeset meg kellett tartani élőben és akkor 90 percekig zsibbadsz a monitor előtt, bámulod a ppt-ket stb., vagy tavasszal több órát beadandókkal váltottak ki és akkor azokat kellett írni látástól vakulásig) és az online vizsgák (már szinte minden tanár belebetegedett abba, hogy "maguk úgyis csalnak" és minimális időtartamokat adnak meg, szívatós feladatokkal stb.), a technikai problémák, az otthoni körülmények (pl. haza kellett költözni a kollégiumból, minden pl. könyvtár zárva van, nincsen mindenkinek megfelelő felszerelése, helye, nyugalma stb. otthon), ott vannak a lelki hatásai is (pl. én egész nap egyedül vagyok itthon, a napon nagy részét lefoglalja a tanulás, a barátaim tőlem távol vannak, szinte minden zárva van, alig találkozom személyesen emberekkel) stb. A végén már ott tartottam, hogy folyton kimerült voltam, nem tudtam koncentrálni, nem tudtam tanulni, nem volt erőm/kedvem/motivációm/energiám stb. semmihez sem, csomó tárgyamból megbuktam pedig mindig jó tanuló voltam, és a félév végére már tényleg olyan voltam mint valami roncs. Most a vizsgaidőszakban próbálom összeszedni magam, de már előre félek a következő félévtől.