Szerintetek elfogják törölni idén az érettségit?
el fogják törölni*
Így kell ezt helyesen írni. Az irónia...
Nem fog megtörténni. Belegondolsz, akkor azok, akik kitűnők voltak, autómatikusan felvételt nyernének mondjuk jogásznak, orvosnak, valami nívós mérnöki szakra? Ezeknél sokkat többet kell nyújtani, mint egy kitűnő gimis bizonyítvány, az érettségit sem épphogy 5-re kell megírniuk, hanem még az emelteket is 90% körülire.
Nem csodálkoznék, ha az oltások stb miatt idén kellene szóbelizni is, nem úgy, mint tavaly. De tény, hogy most nehezebb azoknak a középiskolásoknak, ahol 11-ben (tavaly) és idén sem nagyon tanított a tanár és kvázi egyedül kellett elsajátítaniuk a tananyagokat. Kíváncsi leszek, hogy a felvételi pontok is hogyan fognak alakulni.
Nem fogják eltörölni. Ha az év végi jegyek alapján lenne a felvételi akkor összeomlana a rendszer. SOTE AOK-ra kb 200 embert vesznek fel és jelentkezik oda 3000 egyformán színötös év végi jeggyel rendelkező diák. Mi alapján döntenék el, hogy kit vennének fel.
Sokkal vészterhesebb időkben (második világháború alatt) sem törölték el az érettségiket. A jelenlegi helyzetben még a középiskolai felvételiket is megtartják. Májusra talán beoltanak rengeteg embert így lesz érettségi.
És azt se felejtsük el, hogy azokkal szemben sem lenne tisztességes, akik emelt érettségi miatt komolyabb suliba járnak, direkt a jó érettségi reményében, plusz pontokért, és akkor az, akinek jobb a bizonyítványa egy jóval gyengébb gimiben, így tóbb ponttal nagyobb eséllyel jutna be.
Még esetleg azt tudnám elképzelni, ami a kiszivárgott matek érettségi idején volt: akinek nem kell továbbtanuláshoz, annak beírják az átlagot, de úgy, hogy odaírják, továbbtanuláshoz nem használható!
"Márciusra híre-hamva se lesz a vírusnak. "
Le vagy maradva. Jön a 3. (kamu) hullám. Itt lesz az még ősszel-télen is, valamelyik újabb kamuhullámba burkolva
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!