Ennyire rossz a felsőoktatási színvonal? Mi értelme így a szakdolgozat írásnak?
Ez a 130-an beültünk, majd maradt 4 ez ismerős.
Nálunk is volt pár ilyen tanár, akinél így ment az évfolyam. Sőt, volt olyan, hogy már be se ment az előadásra senki.
Sok ismerősöm kerülte az előadásokat mint a tüzet, és meg kell mondjam, ahol felolvassák a diákat, vagy elmondják, hogy ezt a könyvet kérik oda tök mindegy. Előadáson ha nem ad kifejtést a könyvhöz/segítséget akkor ott annak nem sok értelme van, ha darál másfél órát.
Volt szerencsém két mérnökit elvégezni két külön intézményben BSc-MSc szinten. Sajnos függ az intézménytől. Valahol valóban s.ggfejek, valahol meg teljesen normálisak.
Azért azt megkérdezném, hogy ha már a szakdolgozatot kell csinálni akkor már kellett szakmai gyakorlatot is teljesíteni, ergo voltál egy cégnél dolgozni 6 hetet. Ott nem tudnak segíteni? Nem tudnak adni valamit majd azzal a témával bemenni és megkeresni egy tanárt? Még mindig jobb, mint a semmi.
De sok szakértő van itt, aki jön állandóan ezzel az "élteben se fogják megmondani, hogy mit hogy csinálj" dumával, mintha lenne bármi relevanciája ennek az egyetemmel kapcsolatban...
Amúgy egyetértek nagyrészt a kérdezővel.
Nálunk is van Bsc-n olyan jelentéktelen tárgy, aminek semmi köze nincs ahhoz, amit ezzel a végzettséggel csinálni fogok, de rendesen komolyan veszik és szívatnak rajta, pedig semmi nem követketik ebből a tárgyból.
Itt is sokszor a felesleges magolásra késztetik az embert ezzel a sok értelmetlen lexikális anyaggal. Oké, valamilyen szinten kell ez is, de nem ennyire.
Az meg nem érv, hogy olvass utána hogy kell csinálni!
Hát ha valaha ti jártatok egyetemre és nem csak szájkaratéztok, akkor pontosan tudnotok kellene, hogy az egyetemnél nagyobb fejetlenség a szervezés terén nem sok helyen van. Eddigi tapasztalataim alapján nagyjából semmi nem úgy történt, ahogy le volt írva. Volt, hogy 2 helyen is volt tájékoztató egy adott dolgozatról stb-ről, és mindkét helyen máshogy volt leírva. Na akkor hogy csinálod???
Mondok pár példát.
Egyik szabvál tárgyununkra azt írták, félévi 2 óra lesz. Levelezős vagyok, úgy volt, hogy kéthetente péntek/szombaton lesz. Egyik tanár mondta is, hogy ezt nem is lehet másképp, ez a szabály.
Erre a szabvált berakta HETENTE szerdai napra. Úgy, hogy le volt írva, hogy kéthetente péntek/szombat a tanítás, és összesen félévi 2 óra volt abból a tárgyból. Na akkor ilyenkor mi van???
Akkor másik: Az is le van írva nálunk szabályzatban, hogy egy írásbeli vizsgára minimum fél órát kell adni, erre valamelyik tanár erre fittyet hányva 25 perces vizsgát csinált.
Na ennyit arról, hogy nézz utána magadnak, mit hogy kell, meg tanulj meg önállóan keresni bla bla bla!
Sokszor én is azt érzem, hogy nem szabad komolyan venni az egészet és igazából felesleges is sok esetben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!