Nem fog érni semmit a diplomám, mert nem szakközépben végeztem?
Állandóan azt hallgatom, olvasom, több platformon egyszerre, hogy aki gimnáziumból jött, az később csak sz_r szakember lehet, meg szakközépiskola így-úgy... Ugyanezek a hangadók más fórumokon, posztok alatt meg az okj-t szidják, hogy okj így-úgy, régi szakképzési rendszer így-úgy jobb volt stbstb...
Szakmai, meg hobbi fórumokra gondolok elsősorban, ill. Facebook fórumokra, de már YouTube kommentszekcióban, meg itt is olvastam pár gimnazistákat szapuló kommentet.
Szóval, valóban ennyivel kevesebbet fogok érni szakemberként majd, ha meglesz a diplomám? Csak mert 14 évesen még nem tudtam, hogy mi akarok lenni?
Mostanában csak mosolygok ezeken az embereken, mert most van munkám (gyakornoki), de azért kíváncsi vagyok a véleményetekre.
Igazából azért tettem fel a kérdést, mert az utóbbi napokban tucatnyi helyen olvastam ilyen, és ehhez hasonló okoskodást, és gondoltam, felteszek egy kérdést.
Villamosmérnök hallgató vagyok.
Én például közgazdasági szakközépből mentem. Fizikát egy évet tanultam összesen. És semmi gépész tárgyam nem volt nyilván. Nagyon le voltam maradva a többiekhez képest, de minden szükséges anyagot megtanítottak.
Szeritem egy jó matekos-fizikás gimi a legjobb, de nem ezen fog múlni.
Fizetnének se mennék szakközépbe: nálunk csak a cigányok járnak oda vagy akik máshová nem jók.
Mai világban kitanulhatsz egy szakmát, aztán pár év múlva semmi szükség nem lesz rá, mert elavult vagy éppen nincs rá szükség. (lásd pincérek, gépírók). Akkor kitörölheted a segged a szakmáddal.
Én szakközépiskolába jártam (közgázba), aztán maradtam egy évet pénzügy-számviteli ügyintéző OKJ-n.
Ezután jelentkeztem egyetemre, pénzügy-számvitelre. Hát, mit is mondjak. Az a szenvedés, amit láttam azok arcán, akik akkor ültek először számvitel, meg közgáz órán, nagyon vicces volt. Gimiből jelentkeztek, mert milyen érdekes és jó szak lehet a közgazdász.
Igazából én úgy gondolom, hogy nem lesznek se jobb, se rosszabbak azért, mert ők gimiből jöttek, csupán annyi történt, hogy én előnyben voltam, kevesebbet kellett tanulnom az egyetem elején, az első félévben 4,8as átlagom lett, úgy, hogy kb egy tárgyra nem ültme le tanulni. Ennyi történt.
Aztán az 5. félévben meg kb egyszinten halad mindenki, hiszen eljutottunk oda, hogy már én sem tudok többet, mint azok, akik gimiből jöttem, mert mostanra utolértek tudásban, hiszen megkapták ők is azokat az ismereteket, amiket én középiksolában és OKJ-n megszereztem.
Nagyon nagy általánosítás, amikor valaki azt gondolja, hogy egyetemen le kell valakit nézni, mert ő gimibe/szakközépbe járt.
Szakfüggő, hogy minek van angyobb előnye. Nyilván egy anglisztikán vagy más nyelvetg előtérbe helyező szakon jobban tud érvényesülni a gimnazista, hiszen ő 2 nyelvet tanult, jobb nyelvérzéke lehet.
Ugyan ez volt nálam is. Pontosan ugyan ez.
Első héten, csoportbeosztás során történt, hogy egy összeszokott, szakközépből érkezett társasághoz kerültem laboron. Beszélgettünk, ki honnan jött, mi a cél, stb. és amikor mondtam, h én gimiből jöttem, egyből ment a beszólogatás. De nem bántó módon, csak így viccesen. Nem sértődtem meg, csak fura volt.
Ezután szépen beindultak a dolgok. Jöttek az alapozó tantárgyak. Matek, fizika, prog. Négy féléven keresztül csak az alapozás ment. Nekem nem volt nagy váltás emelt matek után az egyetemi szint, de a szakközepesek sorra hagyták ott. Szerintem nem erre számítottak.
Plusz a nyelv. Nagyon fontos a nyelvismeret. Minden valamire való datasheet, tutorial, jegyzet, könyv angolul van. Szó szerint minden. Sok szakközepesnek nyelvvizsgája se volt, nem hogy használható tudása.
Végül csak én maradtam a csoportból. Pedig a többiek nagyon jól tudták azt, hogy hogyan kell csinálni a dolgokat. Azonban a mérnöki munka nem a hogyanokról, hanem a miértekről és a problémamegoldásról szól. Ahhoz meg folyamatos fejlődés és biztos skill-ek kellenek.
(Szintén egy vidéki egyetemen végzett villamosmérnök.)
Ja, azt meg, hogy mérnökként mennyit fogsz érni, egy dolog fogja meghatározni! Az, hogy el tudod-e látni a feladatod, vagy sem!
A kutyát nem érdekli, hogy hol végeztél, mit végeztél, milyen átlaggal, mennyi idő alatt... Sorolhatnám, de felesleges. Csak a valós szakmai tapasztalat számít!
Pont ezért.: EL KELL MENNI GYAKORNOKNAK! Nem pénzkeresés céljából, hanem szakmai fejlődés céljából.
Remélem tudtam segíteni!
A jelenlegi oktatási rendszer úgy került kialakításra , h gimiből könnyebb bejutni az egyetemre. Láttam a gyerekemnél ELTE TTK ra ment.
Sajnos a mai oktatás politika sulykolja ezt a hülyeséget, mivel a Fidesz egy összeszerelő országot akar nem diplomás gondolkodó embereket.
Menj gimibe érezd jól magad, majd eldöntöd később mi érdekel . Előtted az élet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!