Természetvédelmi mérnök vagy biológus?
A biológia nehezebb, és nem árt ha van affinitásod a kémia vonalán is. Viszont ezzel több irányba el tudsz indulni, nem csak a terepen, hanem akár a laborok világában, vagy kutatás vonalon is. Akárhogy is nézzük a biológia azért egy komolyabb szak, egy konkrét tudományterület, a természetvédelmit a legtöbb munkaadó nem tudja hova tenni.
A természetvédelmi szak sok mindenbe bevezet, az ökológiától kezdve a mezőgazdaságon, jogon, keresztül a pályázatírásig sok minden van benne, de semmibe sem mélyül el igazán, ezzel a végzettséggel akkor fogsz labdába rúgni, ha az egyetem mellett is foglalkozol valami szakmaival, pl. önkénteskedsz nemzeti parkoknál, elkezdesz aktívan gyűrűzőtáborokba járni, bekapcsolódsz valamilyen kutatásba és közben folyamatosan kapcsolatot építesz, mert a természetvédelembe dolgozni kb. csak kihalásos alapon lehet bekerülni és a kiírt álláshirdetésekre általában már előtte megvan, kit akarnak egy adott pozícióra fölvenni, és nem azt nézik, hogy mit végeztél, hanem hogy értesz-e ahhoz, amivel foglalkozni kell majd.. De ha olyan témában akarsz majd phd-t ami szintén kimondottan természetvédelmi vonatkozású arra is jó. Én természetvédelmit csináltam, bsc-t és msc-t is, és már jó öt éve ebben a szakmában is dolgozom, szóval nekem jó volt.
Teljes mértékben egyet értek az előttem válaszolóval!
Biosz - sokkal "tudósosabb", komolyabb úgymond
Természetvédelmi mérnök - gyakorlatiasabb, többfelé ágazó, egy természetszerető embernek emberbarátibb
Azért azt is érdemes számontartani, hogyha a jövőben nőne a természetvédelem szerepe, ami benne van, akkor jól jöhetnek a természervédelmi mérnökök, bár tény, hogy jelen állás szerint nincs túl nagy kereslet itthon.
A biológia szak pedig kizárólag MSc-vel együtt piacképes, sőt, ha komolyan gondolja valaki a laboratóriumi kutatómunkát, akkor szerintem még a PhD is fontos.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!