Van olyan aki már csak túlélni akarja az egyetemet, vagy régen volt így?
Arra gondolok, hogy bele tettetek az egyetembe 2-3 esetleg 4 évet és elég kevés van már hátra, így kihúzzátok vagy kihúztátok.
Sajnos úgy érzem, hogy az elején még meglévő lelkesedést az oktatás vagy annak hiánya teljesen kiölte karöltve a sok felesleges tölteléktárggyal.
Már nem sok van a diplomáig sem tárgyakkal sem félévvel, de már inkább csak a papírért csinálom. Pár éve még szívesen odaültem a könyvek fölé, de ma már olyan szenvedéssel megy mintha a fogamat húznák. Magolom a sok hülyeséget, amiről tudom, hogy 2 hét múlva már elfelejtem, a házikat meg már a hátam közepére sem kívánom, ahogy a vizsgás stresszelést sem. Azt sem tudom mikor keltem fel utoljára igazán kipihenten.
Lehet kiégtem, nem tudom. Más is volt/van így?
Úgy tudom vannak képzések pl Délután 4-től is, heti 4 nap, egyetemen. (Pl Óbudai pont ilyen)
De igen, van péntek szombat teljes nap, de ez se félévente 12 hét hanem mondjuk 6 és ott sem feltétlenül péntek reggel 8-tól hanem mondjuk 12-től. Efelől érdemes körbenézni.
47. "és nyelvvizsga is csak a diploma átvételéhez szükséges." Szóval kell a nyelvvizsga. ha a diplomád nincs a kezedben, lehet hogy a tudás megvan de a jövőbeli munkáltató szemében olyan mintha nem lenne.
Egyébként én is igaz másod diplomát nemrég fejeztem be. Kedden és csütörtökön elmentem 4 kor a munkából és este még ha kellett dolgoztam. 9-fél hatig dolgozom de csak elvileg. Gyakorlatilag sokkal többet viszont simán eljöttem nem volt gond. Multi. Nem támogatták mert nem passzol a profilba de nem hátráltattak. Tudok otthonról dolgozni ha megvan a munka és kötelező meetingeken részt veszek akkor azt csinálok és ott amit akarok. De az első diplomámat távoktatásban csináltam mert nem tudtam középiskola után tanulni, illetve tudtam volna, csak senki nem ösztönzött az általános és közép iskolában, hogy úgy tanuljak, hogy fölvegyenek és szeressem a tanulást. Utána meg jó munkám volt és bele lustultam, de jött egy pofára esés és 4 év munkanélküliség utána csináltammeg az elsőt.
#5
Mit ér a 3 diploma ha egy bunkó paraszt vagy? :) normálisan kérdeztek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!