Van olyan aki már csak túlélni akarja az egyetemet, vagy
régen volt így?
Figyelt kérdés
Arra gondolok, hogy bele tettetek az egyetembe 2-3 esetleg 4 évet és elég kevés van már hátra, így kihúzzátok vagy kihúztátok.
Sajnos úgy érzem, hogy az elején még meglévő lelkesedést az oktatás vagy annak hiánya teljesen kiölte karöltve a sok felesleges tölteléktárggyal.
Már nem sok van a diplomáig sem tárgyakkal sem félévvel, de már inkább csak a papírért csinálom. Pár éve még szívesen odaültem a könyvek fölé, de ma már olyan szenvedéssel megy mintha a fogamat húznák. Magolom a sok hülyeséget, amiről tudom, hogy 2 hét múlva már elfelejtem, a házikat meg már a hátam közepére sem kívánom, ahogy a vizsgás stresszelést sem. Azt sem tudom mikor keltem fel utoljára igazán kipihenten.
engem az osztálytársaim ösztönöztek (orvosi egyetemre akartak sokan menni, én meg beirigykedtem,hogy eleve gazdagok, nagy házuk van meg minden, s még ők akarnak ebben is jeleskedni), hogy menjek gyógyszerészetire, 0 tudásom volt kémiából, most meg már negyedéves vagyok, semmi sem lehetetlen, csak persze nagyon sok szenvedéssel, lemondással jár, szeretném, ha már dolgoznék, mert már kínzóan nehéz az egyetem.
2020. dec. 17. 00:11
Hasznos számodra ez a válasz?
42/56 anonim válasza:
A szívemre hallgattam. :) Szinte mindenki el tud sajátítani egy nyelvet legalább középfokig. Sok szorgalom és lelkesedés kell hozzá mindössze.
2020. dec. 17. 00:19
Hasznos számodra ez a válasz?
43/56 anonim válasza:
#40-es az a sírás, hogy fiatalok 3 év egyetemi tanulmányuk alatt azt érzik, hogy kiégtek. Szomorú! És belőlük lesznek a jövő generációi. Na ez a sírás.
2020. dec. 17. 03:00
Hasznos számodra ez a válasz?
44/56 anonim válasza:
ez 5 év
2020. dec. 17. 13:57
Hasznos számodra ez a válasz?
45/56 anonim válasza:
És? Én pl.4 évig alapképzésen voltam most meg a 2 éves mesteren vagyok. 2 gyerek mellett csinálom. Ma hajnalban 3kor tettem le a gépet mert készülök a hétvégi vizsgáimra. Ezek ellenére még zombi sem vagyok és még kiégve sem.
Akinek nincs kitartása az ne menjen egyetemere. Mondanám hogy iratkozzon be egy 6 hónapos OKJ-re, de már az is több éves lesz. Így kilőve.
Marad a győri Audi gyár vagy a Tesco. Oda elég az érettségi és még 5 évig sem kell tanulni hogy munkahelyed legyen.
Ezt azoknak írom akik itt rinyálnak a tanulás miatt.
2020. dec. 17. 14:47
Hasznos számodra ez a válasz?
46/56 anonim válasza:
Nem 3-4 5 év alatt égtél ki hanem 16 év alatt. Mindjárt linkelem ha lesz időm az ide kapcsolódó videót.
2020. dec. 17. 14:53
Hasznos számodra ez a válasz?
47/56 anonim válasza:
Akik írják, hogy munka mellett gyerekkel csinálják stb. Ti milyen szakot végeztek?
Illetve aki írja, hogy hajnal 3-ig tanul ő milyen munkahelyen van?
Írta valaki, hogy gépészmérnökire emelkedtek a pontok, kell nyelvvizsga. Egyik sem igaz. Mérnöki képzésre minimális ponttal be lehet jutni a BME-n kívül bárhol, és nyelvvizsga is csak a diploma átvételéhez szükséges.
45ös vagyok. Egy nagyvállalatnál dolgozom (8-tól 16-ig) ahol minőségüggyel foglalkozom. Jelenleg pedig Emberi erőforrás tanácsadó mesterre járok, hogy majd feljebb léphessek a magasabb fizetés reményében. Plusz férjem, 2 gyerekem vár otthon. Gyerekeim kicsik, 2 és 5 évesek így napközben esélyem sincs tanulni mellettük plusz a háztartás mellett. Csak mikor már elaludt mindenki.
2020. dec. 17. 15:32
Hasznos számodra ez a válasz?
50/56 anonim válasza:
47, írtam is hogy felnőtt fejjel, munka mellett nem akar a férjem már 3 évig egyetemre járni, pláne meg nyelvet tanulni. Ne is említsem ha még emelt szintű érettségit is tenni kellene. Nem egy 22 éves fiúról beszélek, hanem egy 37 éves férfiról aki nem tegnap érettségizett. Ez a szekér elment amikor kikerült a középiskolából. Ráadásul egy sima OKJs képzésre is úgy engedte el a munkahelye hogy utána menjen vissza dolgozni mert nem tudták megoldani a munkát a létszám miatt. Egyetemen legtöbbször Pénteken és Szombaton kell menni, egész nap, úgyhogy felejtős. Mutass egy olyan céget ahol azt mondja a főnök, hogy nyugodtan menj tanulni, maradj otthon Péntekenként, majd Kis Pista bejön helyetted dolgozni. Ha ha ha.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!