Megteheti a tanár, hogy témazáró előtti napon jelenti be azt?
Lesz ennél sokkal nehezebb és igazságtalababb is az életed, hidd el.
Ahelyett, hogy itt pörögsz, hogy milyen rossz neked és a tanár milyen szemét és gonosz, inkább üljél le és gyakorold azt, ami valamennyire megy, kisgyerek.
Hát azért a matek nem olyan középiskolás szinten, hogy az ne lenne tanulható. 4-5 dolgot kell benne megtanulni a többi csak megértés és logika.
Amúgy ha megcsináltátok azt a 60 feladatot/ óra akkor annyiból már bőven meg lehetett érteni az adott témakört.
Azért ezen nem oldalas levezetései egy egy dolognak, hanem kb 2-3 sorban megoldható feladatok.
1; A házirend, valamint a SzMSz kötelező érvényű. Minden tanárra.
2; Spontán biztosan nem derülhet ki témazáró. Van ugyanis olyan, hogy tanmenet, ezt legkésőbb adott tanév október 1.-ig a munkaközösség-vezetőnek és az igazgatónak jóvá kell hagynia. Ebben benne kell legyenek a témazárók időpontjai. Igényesebb tanárnál még a témakörök is.
3; Akármit hörög itt pár anon, ha vannak jogaid, azoknak érvényt is kell szerezni. Itt az egyetlen rizikófaktor a kötelességeid számon kérhetősége, azonban jelenleg a szabálytalanságot a tanár követte el.
4; A kiadott feladatokkal hány oldal telt meg a füzetben? Ha nem legalább 20, akkor fölösleges pörögni rajta, bármelyik időpontban ugyanolyan szar eredményeid lennének. Sok diák sajnos elvárja, hogy valami univerzális megoldást adjon a tanár, esetleg "ugyanolyan feladat csak más számokkal" legyen a dolgozatban.
5; Időfaktor dettó. Mennyi időt foglalkoztál a feladatokkal? Egy átlagos gyakorlófeladat 2-5 perc hosszú, egy elmélyültebb, komplexebb feladat akár 10 perc is lehet. Azaz az elmúlt hetekben olyan 10 órát, azaz napi fél-egy órát kellett foglalkozni vele, ha tényleg dolgoztál rajtuk.
6; Matekozni közösségben is lehet. Sőt, úgy az igazán élvezetes. Összegyűltök 6-8-an, lementek a pizzériába, és amíg toljátok a cikkeket, megbeszélitek a feladatokat. Akármennyire kockának hangzik, eredményt így lehet elérni.
@28:
"a tanár 1 kivételével megoldotta 45 perc alatt, nekünk ugyanezt a feladsort kellett megoldani 40 perc alatt"
Nos, az időtartam sok minden függvénye. Vegyünk egy példát! Meg tudom oldani fejben-papíron kb. 2 perc alatt. Ha táblára kell írnom, már oda kell figyeljek, mit hová írok, esetleg mit milyen színnel - máris 5 perces a feladat. Ha még mondom is hozzá, már inkább hét. Ha azt is el kell mondjam, hogy mit miért csinálok, 10 perc. Alsó hangon.
"Egyetemi tanár lett volna, de defektes és nem vették fel, ezért idejött hozzánk."
Hehe. Egyetemi tanárnak nincs szüksége speciális pedagógiai ismeretekre, míg egy középiskolainak igen. Tehát olyan nincs, hogy valaki nem jó egyetemre, az majd jó lesz középsuliba. Találj ki jobb érvet!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!