Hogyan tudok dönteni?
Hamarosan jelentkeznem kell egyetemre, de fogalmam sincs, hogy mit szeretnék.
Kitűnő tanuló vagyok, előrehozott érettségit is tettem 2 tárgyból, így úgy érzem a többi és az emelt is jó lesz. Plusz van 2 nyelvvizsgám, ahogy számolhatjuk elég magas felvételi pontom lesz.
Viszont sose volt semmi, ami különösen érdekelt volna.
Szeretnék diplomát, de semmilyen területen sem tudom elképzelni magam.
Szeretek nyelveket tanulni, viszont nyelvet nem az iskolában tanul meg az ember, a magyar oktatást meg már gimiben is tapasztaltam nyelvtanulás terén és enyhén szólva béna a nyugat európaihoz képest.Ezért bölcsész karnak nem látom értelmét.
Jogi karra azért nem akarok menni, mert csak magolásnak tűnik, nem igazán látom hogy mi a tényleges tudás, amit itt tanul az ember. Nem szeretnék egy dr. kezdetű üresfejű lenni.
Orvosi és bármi, ami kórházi munkavégzéssel kapcsolatos szóba se jöhet. Utálom a kórházakat, öreg épületek, frusztrált nővérek és orvosok, akik elfogadják a beteg plusz pénzét.
Tanár, óvónő stb. ahol emberekkel kell foglalkozni nekem nagyon fárasztó. Inkább introvertált vagyok, teljesen elfogyna az energiám vagy agyhalott lennék ilyen munka mellett.
Zene, rajz, művészetek. Ezek közül semmihez nem értek.
Mérnöki rész. Kb. csak fiúk vannak, elég elavultnak tűnik a technológia is, amit tanítanak. A tantervet nézve inkább szakközépiskolásoknak való. Kb. a régi technikusok a mostani mérnökök.
Gazdasági pálya. Elég tág, nem igazán látom át. Nem érdekel a pénzvilág meg a profithajkurászás.
IT. Sose tanultam programozni kb. megakadtam ott hogy használom az excelt. Meg ahogy látom ilyen fúzióban van csak informatika, mint gazdaságinformatikus meg mérnökinformatikus.
Bármi hozzászólás segít. Hogyan találjam ki, hogy mi tetszene? Tesztek? help!
A gazdinfó nem informatika?
Akkor a gazdinf{ közgazdászt képez a mérnökinfó meg mérnököt?
"A gazdinfó nem informatika?
Akkor a gazdinf{ közgazdászt képez a mérnökinfó meg mérnököt?"
Te állítottad, hogy ez nem önmagában informatika, hanem fúzió, eézrt hoztam példának a programtervező informatikust, ami ilyen szempontból talán a legtisztább, mivel a matek a programozáshoz mindenképp kell, és ott a matek az fontos.
De amúgy igen, ezek a képzések egyáltalán nem tisztán programozásról szólnak, hanem ahogy mondtam, az egy eszköz, amit használnak. Nem tudom ugyanazt a programozási feladatot kiadni egy mérnökinfosnak és egy gazdinfosnak, mivel lényegesen mást tanultak.
Pannon Egyetemre járok mérnök karra. Amit írtál a mérnökképzésről úgy mondod, hogy fogalmad nincs a technológiákról. Rengeteg lány van mechatron, villamoson és főleg vegyészmérnök szakon. Rengeteg... De szerintem nem ennek kéne motivációnak lennie. Azt nem fogom mondani, hogy nincsenek elvárások, mert a felvételi pontszámok nem jelentenek semmit, bentmaradni iszonyat nehéz.
Szerintem ne flexelj a kitűnőségeddel, ha ilyen felületesen gondolkodsz mindenről.
Nem tudhatod, hogy van-e fogalmam a technológiákról, szerintem van egy kicsi és, amit a mérnöki tantervekben látok tantárgyaknak a 90%-a teljesen hasznavehetetlen.
Annak örülök, hogy vannak lányok, de ez nyílván nekem sem elsődleges szempont, ne értsétek félre. Csak jó lenne azért 1-2 barátot id szerezni.
Budapesti egyetemeken gondolkodom, mert itt lakom. Ez sem flexelés, ahogy a többi is csak egy tény, mert ha nem írom ezeket le akkor jönnek azok a kérdések, hogy hány pontod lesz egyáltalán? Miből vannak jobb jegyeid? stb.
Szerintem is kicsit felületesen hangozhat, amit leírtam, de ettől még ugyanaz a véleményem, elég nívótlannak, elavultnak és az egyetem után hasznavehetetlennek tűnik minden.
"Nem tudhatod, hogy van-e fogalmam a technológiákról, szerintem van egy kicsi és, amit a mérnöki tantervekben látok tantárgyaknak a 90%-a teljesen hasznavehetetlen."
Jó, akkor vegyünk egy tényleges példát és bizonyítsd, hogy mennyire hasznavehetetlen.
Mivel nem akarom megkapni azt a vádat, hogy olyan szakot választok, ami kivételesen új technológiát tanít, így az általad említett mérnökinfoból induljunk, mivel az mérnöki szak is egyben.
A BME mérnökinfo szaknak itt a tanterv (remélem megfelel, mint bp-i egyetem):
Gondolom a szakmai résszel van gondod, így szeretném, ha a szakmai törzsanyagból mely 18 tárgy az, ami haszontalan (21 tárgy van ott és azt mondtad 90% haszontalan).
"Csak jó lenne azért 1-2 barátot id szerezni."
Csak lányok lehetnek a barátaid. (Amúgy olyan 10-15% körül simán vannak lányok, szóval azért mert kevesebb lány van, még lehet velük barátkozni.)
"de ettől még ugyanaz a véleményem, elég nívótlannak, elavultnak és az egyetem után hasznavehetetlennek tűnik minden."
Ideje bizonyítanod, hogy a véleményed helytálló. :)
15-ös. Sok egyetemi diploma is teljesen értelmetlen és érettségivel is találni ülő munkákat.
Ha azért mész egy egyetemre, hogy ne fizikai munkát végezz később, akkor tanulás szempontjából nincs értelme egyetemre menni.
16-os. Ezeket normális hangnemben nem tudnád leírni? A mérnökinfóra semmit nem mondtam. Nem látom át teljesen az infóval vegyített szakokat. Bár nekem nagyon úgy jön le, hogy pl. elmész vele egy autógyártó cégnek az IT részére, ahol a mérnöki dolgokat nem használod.
Itt az összes mérnöki szakot választó elég frusztrált.Mondjuk nyílván mérnökként nem a kommunikáció az erősségetek, de normálisan is lehet közölni dolgokat, meg lehet győzni a másokat, hogy a te szakod miért jó.
"Ezeket normális hangnemben nem tudnád leírni?"
Nem tudom, miért kellett akkor szakokat szídni mindenféle háttértudás nélkül? Itt te voltál az, aki úgy tette fel a kérdést, hogy nem jártál oda, feltételezem, hogy ismerősöd sem járt oda, de te tudod, hogy mi van ott.
Ezenfelül te nem dolgoztál, mégis tudod, hogy egyes technológiák mennyire használtak.
"A mérnökinfóra semmit nem mondtam."
Nincs olyan szak Magyarországon, hogy mérnök. Valamilyen mérnök mindegyik.
A mérnökinformatika ugyanúgy mérnöki szak, mint az építészmérnök, járműmérnök vagy vegyészmérnök.
Az remélem nem kell idéznem, hogy a kérdésedben a "mérnöki" szakokat egy kalap alá vetted és így jellemezted őket.
"Bár nekem nagyon úgy jön le, hogy pl. elmész vele egy autógyártó cégnek az IT részére, ahol a mérnöki dolgokat nem használod."
Azt kifejtenéd, hogy ez hol nem mérnöki rész? Pl. egy autógyártó cégnek megtervezni egy új szenzort? Vagy önvezető autót készíteni? Pont ez a mérnöki rész.
Én tudok nem mérnöki irányt mondani, de az autógyár legtöbb esetben pont a mérnöki rész.
"Itt az összes mérnöki szakot választó elég frusztrált."
Ha én a családodat mindennek elhordom úgy, hogy nem ismerem őket, az neked teljesen okés? Nyilván nem. Te úgy tettél kijelentéseket az iparra, mérnöki szakokra, hogy fogalmad sincs az egészről, mivel még nem tanultad azt és nem is dolgoztál benne.
Ha nem kötözködni akartál volna, akkor úgy szólna a kérdésed, hogy "nem látok rá ezekre a szakokra, kérlek segítsetek".
"normálisan is lehet közölni dolgokat, meg lehet győzni a másokat, hogy a te szakod miért jó"
Ezt próbálták mások és ilyen választ adtál - még egyszer - tapasztalat nélkül: "de ettől még ugyanaz a véleményem, elég nívótlannak, elavultnak és az egyetem után hasznavehetetlennek tűnik minden".
Azért a te kötözködésedet nem kellene másokra rákenni. Itt te hibáztál a megfogalmazásoddal és most játszod a sértődöttet.
Eddig csak azt hallottuk, hogy melyik szak(ma) éppen miért is rossz.
És mi mitől nívótlan.
Van valami, amivel egyáltalán elégedett vagy ?
Szerintem először magadban (belül) kéne rendet tenni és akkor nem fogsz mindent ilyen sötéten látni.
Szerinted bárki is ad egy 18-19 éves gimis véleményére, hogy épp mennyire elvalultak és gagyik mondjuk a mérnök szakok ?
Mielőtt megkapom még a mérnök szak környékén se jártam soha,ettől függetlenül bosszantó a tudatlanságod fennhangon való hirdetése.
Ugyan ezt gondolom a jogászokról meg az orvosokról stb. alkotott általánosításodról.
A jó jegyek mellé nem ártana egy kis alázatot és empátiát összeszedni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!