Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Mire kötelezhet egy tesitanár?

Mire kötelezhet egy tesitanár?

Figyelt kérdés

Most leszek 4.évfolyamos gimis.


3. elején jött egy új tesitanár.

A réginél abban voltunk amiben akartunk, ha épp nem hoztunk váltóruhát, simán futhattunk farmerban és pulcsiban is.


De ennél az új tanárnál ki van kötve, hogy

lányoknak piros rövidnadrág, fehér rövidpóló,

Fiúknál pedig rövid kék nadrág és fehér trikó kell.


6an vagyunk egyébként az osztályban fiúk és 12lány.


Na és ennek ellenére mindenki rövidújúban jelent meg a fiúk közül, amire teljesen kiakadt és beirt mindenkinek egy egyest. :(


Ezután betartottuk és mindenki atlétába jött a fiúk közül.

Szeptember-október-november elején szinte végig csak gyakorlatokat csináltunk, futottunk, és fociztunk.


Ezután november 10-15körül előállt avval, hogy kosárlabdáznunk kell, mert egy másik tanár osztályával majd versenyezünk karácsonykor. Illetve másszunk kötelet.


Minden rendben is volt, amikorcsak egyszer avval állt elő, hogy ne borotváljuk a hónaljunkat, mert ez csak negativan hat a játékra, mert ha hónaljszőrünk van akkor nem dörzsölődik ki a hónaljunk.


Na most itt ledöbbentem.


6fiúból, kettőnek volt szőrös, 4en borotváltuk.


Ennek hatására, az egyik fiú nem borotválta tovább.


Jó egy hónapra rá eljött a verseny, amit elvesztettünk, de semmi tétje nemvolt.


A tanár mi 3-at hibáztatott, hogy azért vesztettünk mert minekünk nem szőrös a hónaljunk.


Félév végén az átlagom 4.18volt, amire 3-ast zárt le,

de a másik két srácnak is egy-egy jegyel kevesebbet.


Na ekkor elmentünk az igazgatóhoz, aki kb les-arta az egészet.

Osztályfőnök még csak-csak bosszankodott emiatt, de ő is csak annyit mondott hogy vagy alkalmazkodjunk, vagy hagyjuk rá.


II.félévben ugye jött a járány, nem kellett mennünk, egy 4-esem és egy 5-ösöm volt csak, amire lezárt 4-est



Csak most aggódok, hogyha elkezdődik és megint lerontja az átlagom, miközben minden sportban jól teljesitek.



Ti mit tennétek?

Hová lehet fordulni ha újra ezt eljátszja?


2020. aug. 27. 12:34
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
19%

"Most leszek 4.évfolyamos gimis."

Melyik országban?

2020. aug. 27. 16:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 A kérdező kommentje:

1-es


Mi köze van a kérdésnek ahhoz, hogy én melyik országban vagyok?

2020. aug. 27. 19:03
 3/14 anonim ***** válasza:
Hát mert az ilyesmit törvények, rendeletek, stb. szabályozzák, azok meg országonként eltérőek lehetnek. És ez a megfogalmazás, hogy "4. évfolyamos gimis" nem igazán a magyarországi körülményekre utal.
2020. aug. 27. 19:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 A kérdező kommentje:

---nem igazán a magyarországi körülményekre utal


??

Tessék?

2020. aug. 27. 19:08
 5/14 anonim ***** válasza:
Magyarországon aki 4.-es, az még általános iskolás. Aki gimis, az minimum 5.-es (ha 8 évfolyamosba jár). Szóval akkor 12.-es vagy magyarországi iskolában? (Akkor miért nem úgy beszélsz, mint az itteni diákok?)
2020. aug. 27. 19:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 A kérdező kommentje:

Hát nem tudom, de a mi környékünkön mindenki igy mondja, hogy hanyadik évfolyamos gimis, 1-2-3-4.


De igen, 12.évfolyamos vagyok, ha igy jobban tetszik.



A kérdésemre vonatkozólag tudsz segiteni????

2020. aug. 27. 19:14
 7/14 anonim ***** válasza:

1. Ha a házirendben nincs benne, hogy milyen felszerelés kell, akkor nem várhatja el, hogy olyan legyen, amilyet ő megálmodott. Az igazgatóhoz érdemes fordulni - ha ő nem segít, a fenntartóhoz.

2. Törvényi előírás, hogy a menet közben kiosztott osztályzatok alapján kell adnia a félévi és az év végi jegyet. Ha a házirendben meg van határozva, hogy pl. 3,5-re 4-est kell adnia, akkor ez az elvárható. Ha a házirendben nincs ilyen pontosan meghatározva, akkor a 3,5-re adhat 3-ast is, vagy 4-est is, de azért ha nagy különbség van az átlag meg a végső jegye között, akkor emiatt is érdemes lehet az igazgatóhoz vagy a fenntartóhoz fordulni - de ezt csak utólag lehet megtenni ugye.

3. Ha nem csak utólag akarsz reklamálni, akkor lehet kérni, hogy független vizsgabizottság (tehát az iskola többi tesitanára) előtt tehess osztályozó vizsgát, de ezt időben kell jelezni (talán egy hónappal a félév vagy év vége előtt, ha jól emlékszem).

[link]

2020. aug. 27. 19:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 A kérdező kommentje:
És gondolom abba nincs beleszólása, vagyis nem lehet, hogy ki borotválja a hónalját?
2020. aug. 27. 19:25
 9/14 anonim ***** válasza:
Persze, hogy nem, semmi köze hozzá.
2020. aug. 27. 19:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
A hónalj borotváláshoz szerintem sem nagyon van köze,nem is értek sz miért fontos neki.Az atlétával viszont mi is a gond?Mi is abbamln tesiztünk és sportoláshoz az a legpraktikusabb.
2020. aug. 27. 23:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!